Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Dolgozik-e a parlament? Hogy áll a jogalkotás?

Idén valószínűleg nem tart rendkívüli nyári ülésszakot a parlament, ugyanis nincs mit tárgyalni. Az Országgyűlés elnöke ezen a héten Kiss Péter kancelláriaminiszterrel és a pártok parlamenti frakcióvezetőivel tárgyal arról, hogy hogyan tovább.

Reformkormánynak nevezte a 2004 ősze óta hatalmon lévő Gyurcsány Ferenc miniszterelnök saját kabinetjét még 2006 tavaszán, s ezt akkor alá is támasztotta a törvényhozás, hiszen abban az évben még júliusban is végezte munkáját a Tisztelt Ház, annyi jogszabályt nyújtott be a kormány.

Mára kifulladni látszik a lendület. A kormányfő januárban állt elő a kormány erre a félévre vonatkozó jogalkotási menetrendjével. Az április végéig szóló 16 előterjesztésből eddig mindössze három törvényt fogadott el az Országgyűlés, ebből kettő az 1 és 2 forintos érmék bevonásával függ össze. Ezen kívül csak 5 jogszabály került tárgysorozatba.

A tavaszi ülésszak végéig összesen 37 törvény megalkotását tervezik, egy-egy előterjesztés hat hét alatt "fut át" a parlamenti gépezeten, tehát mindössze egy hete van a kormánynak, hogy a hiányzó jogszabályokat előterjessze.

Miről szavaztak eddig?

A parlament ebben az évben másodszor is elfogadta az egészségbiztosítási törvényt, amelynek változtatása miatt bomlik a koalíció. Az egyes adótörvényeket is módosították márciusban - nem egészen egy hónappal az elfogadásuk után. Kizárólag az MSZP támogatásával mentek át a gyűlöletbeszéddel kapcsolatos módosítások. A további jogalkotási munka technikai jellegű volt, illetve nemzetközi kötelezettségekre vezethető vissza.

Sokat beszéltek róla, de a képviselők még nem tárgyalták a büdzsé kiszámíthatóságát és betartását célzó javaslatot sem. Csak az önkormányzati bizottság foglakozott a kezdeményezéssel.
"Nincs törvénykezési deficit"

Ezzel együtt Szili Katalin, az Országgyűlés szocialista elnöke úgy vélte: nincsen törvénykezési deficit.

Az InfoRádió kereste az MSZP frakcióvezetőjét is. Lendvai Ildikó elhúzódó tárgyalásai miatt nem tudott nyilatkozni, így munkatársain keresztül azt üzente: egyetért a Szili Katalin által elmondottakkal.

"Nem dolgozik a parlament"

Nem dolgozik a parlament, nincsenek kormányzati előterjesztések - így fogalmazott az InfoRádiónak Navracsics Tibor, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője. "Nem kérdőjelezem meg azt, hogy ne fogadnánk el jogszabályokat. De a helyzet az, hogy az ország jövője szempontjából, a jelenlegi válság kezelése szempontjából teljesen indifferensek ezek a jogszabályok" - mondta a politikus.

Az ellenzéki frakcióvezető szerint eddig sem volt tartható a jogalkotási program, ezért Navracsics Tibor elhúzódó válsággal számol. Rámutatott: olyan a magyar alkotmányos berendezkedés, hogy ha Gyurcsány Ferenc két kézzel kapaszkodik a székébe, és mindenképpen fent akarja tartani a saját hatalmát, akkor meg tudja ezt tenni, ha tudja biztosítani akár egy-egy szavazás erejéig is a parlamenti többséget.

Megkerestük az ügyben a Kormányszóvivői Irodát is. Tőlük azt a választ kaptuk, hogy a tavaszi törvényalkotási programban szereplő 37 törvényjavaslatból 4-et fogadott el az Országgyűlés, 11 törvényjavaslat tárgyalása pedig jelenleg is folyamatban van. A fennmaradó törvényjavaslatok kormányzati előkészítése is zajlik.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Orosz rakétatámadás érte Kijevet szombatra virradóra; pusztító csapást mért az orosz hadiüzemekre is Ukrajna

Orosz rakétatámadás érte Kijevet szombatra virradóra; pusztító csapást mért az orosz hadiüzemekre is Ukrajna

Orosz rakétatámadás érte Kijevet szombatra virradóra, a lehulló törmelékek megrongáltak egy lakóházat - jelentette be az ukrán főváros polgármestere. Vitalij Klicsko a Telegramon azt közölte, a Kijev egyik nyugati körzetében történt támadást ballisztikus rakétákkal követték el, és hozzátette, hogy robbanásokat jelentettek a külvárosból is. Péntek éjjel több oroszországi célpontra is, köztük hadiipari létesítményekre és olajfinomítókra mért csapást az ukrán haderő az orjoli, a szaratovi és a rosztovi régióban. A támadások következtében több helyszínen tűz ütött ki.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×