Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Éger: Jó esély van a megállapodásra a vizitdíj-kompenzáció ügyében

A Magyar Orvosi Kamara elnöke cáfolta, hogy elvi megállapodás született a kormány és a háziorvosok között az eltörölt vizitdíj kompenzációjáról. A tárgyalások még folynak - tette hozzá Éger István.

Szó sincs még megállapodásról, a tárgyalások jövő kedden folytatódnak a kieső vizitdíjbevételek kompenzációjáról - mondta az InfoRádiónak a Magyar Orvosi Kamara elnöke.

Éger István hozzátette: háromnapi egyeztetés után több esélyt lát a megállapodásra, mint az előző öt hét alatt, amikor az egészségügyi tárca képviselőivel tárgyaltak.

Még nem lehet tudni, mikor sikerül megállapodni a feleknek, mert, mint a kamarai elnök elmondta, a kompenzáció forrását egyelőre nem látják.

A kasszába vissza kell kerülnie a vizitdíj eltörlése miatt kiesett összegnek, amit a háziorvosoknak meg kell kapniuk, mert számukra ez létkérdés - közölte Éger István, ám elismerte: lehetséges, hogy lesznedoktorok, akik kevesebbet kapnak majd, mint amennyit elvesztettek, ám ők sem fognak rosszul járni.

A Magyar Orvosi Kamara döntése alapján a feleknek június 1-jéig kell megállapodniuk a kompenzációról, erre most jó esély van - fűzte hozzá a szervezet elnöke.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Értem, hogy villamos, de mi hajtja?

Értem, hogy villamos, de mi hajtja?

A világon több olyan óriáshálózat működik, amelyek szinte láthatatlanul szolgálják az emberiséget. Az általuk kínált előnyöket szinte természetesnek vesszük, miközben nem feltétlenül tudjuk, hogy milyen hatalmas infrastruktúra működik a háttérben. Ezeket tekintjük át ismeretterjesztő sorozatunkban. Az első rész a műholdas navigációs rendszerekről szólt, a második egy ennél sokkal ismertebb infrastruktúrát, az internethálózatot mutatta be, most pedig talán a legkevésbé láthatatlan rendszerrel, a villamosenergia-hálózattal foglalkozunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×