Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Kósa: A szocialisták zsarolásra készülnek

Kósa Lajos fideszes politikus azt állítja: a szocialisták arra készülnek, hogy olyan adatokat gyűjtsenek az ellenzéki politikusokról, amelyekkel zsarolhatja őket. Szerinte a kisebbségi kormányzásra készülő párt így akarja biztosítani a későbbiekben a parlamenti többséget. Mint mondta, okiratokkal tudja bizonyítani, hogy egy márciusban elfogadott kormányhatározat szerint külön bírói engedély nélkül lehet lehallgatni a politikai elit tagjait.

Kósa Lajos fideszes politikus szerint a kormány olyan határozatot fogadott el még márciusban, amely nem köti bírói engedélyhez a önkormányzatok, fővárosi és megyei védelmi bizottságok, valamint regionális területfejlesztési tanácsok képviselőinek lehallgatását.

Az ellenzéki képviselő az ügyben hétfőn interpellálni fog a parlamentben, de még nem tudni, hogy beszéde nyilvános lesz-e. Mint ahogy azt Debrecen polgármestere az InfoRádióban elmondta, az ügy államtitkot is érinthet.

Szerinte az MSZP így készül fel a kisebbségi kormányzásra. "Olyan információkat akarnak alkotmányellenesen beszerezni, amellyel zsarolni tudják a politikai elitet" - mondta. Az információk beszerzése azonban alkotmányellenes - tette hozzá a politikus.

Arra nem tudott válaszolni, hogy a lehetőséggel éltek-e már a titkosszolgálati szervek.

Hanganyag: Molnár Anikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Értem, hogy villamos, de mi hajtja?

Értem, hogy villamos, de mi hajtja?

A világon több olyan óriáshálózat működik, amelyek szinte láthatatlanul szolgálják az emberiséget. Az általuk kínált előnyöket szinte természetesnek vesszük, miközben nem feltétlenül tudjuk, hogy milyen hatalmas infrastruktúra működik a háttérben. Ezeket tekintjük át ismeretterjesztő sorozatunkban. Az első rész a műholdas navigációs rendszerekről szólt, a második egy ennél sokkal ismertebb infrastruktúrát, az internethálózatot mutatta be, most pedig talán a legkevésbé láthatatlan rendszerrel, a villamosenergia-hálózattal foglalkozunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×