Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

A kormány érdeklődéssel várja a BKV-beszámolót

A 2003-ban kötött megállapodásra hivatkozva elutasította a BKV pénzügyi helyzetének rendezéséhez benyújtott fővárosi többlet-forrás igényt a kancelláriaminiszter.

Kiss Péter a főpolgármesternek és helyetteseinek írt levelében emlékeztet arra, hogy a kormány teljesítette az öt évvel ezelőtti megállapodást, és - a 37,3 milliárd forintos adósságkonszolidáció mellett - a 2004. évi 5,9 milliárdról fokozatosan 32,2 milliárd forintra emelte az éves normatív állami támogatás összegét.

A szocialista politikus hangsúlyozta: a főváros ennek fejében vállalta, hogy nem növekszik tovább a BKV adóssága.

Kiss Péter úgy fogalmazott: érdeklődéssel várja a tájékoztatást arról, hogy a főváros mit, és milyen eredménnyel tett a cég helyzetének javítása érdekében.

Demszky Gábor főpolgármester, valamint Hagyó Miklós és Ikvai-Szabó Imre alpolgármester múlt pénteken kért 18,5 milliárd forint kiegészítő forrást a pénzügyi és a gazdasági tárca, valamint a Miniszterelnöki Hivatal vezetőjétől a közlekedési vállalat részére.

A városvezetők a többi közt azt kifogásolták, hogy az állami támogatások reálértéken évek óta csökkennek.

A közlekedési vállalat szakszervezetei fenntartják az április 18-ai munkabeszüntetési szándékukat. Nemes Gábor, a sztrájkbizottság szóvivője azt írta: az érdekképviseletek megítélése szerint a közlekedési vállalat gazdasági helyzete azonnali beavatkozást követel.

Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Elkészült az első magyar Nemzeti Rugalmassági Jelentés, amely a hazai villamosenergia-rendszer rugalmassági igényeit és a rugalmasság kiaknázása előtt álló lehetséges piaci akadályokat elemzi. E szerint a rendszer közép- és hosszú távú rugalmasságában nincs strukturális jellegű hiány a hagyományos gáz- és olajtüzelésű erőművi portfólió és az ipari akkumulátoros villamosenergia-tárolók várt terjedése mellett, a fogyasztói igény növekedését lekövető rugalmasság kielégítése azonban kockázatos lehet a reggeli és esti csúcsban, a naperőművi termelés kiesése esetén pedig akár a napközbeni órákban is. A Mavir vezetésével készült jelentés fontos üzenete, hogy a jogszabályi és szabályzati környezet felülvizsgálata és módosítása is szükséges a rugalmassági potenciál teljes kiaknázásához, ahogyan a fogyasztók ösztönzöttségének megteremtése is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×