Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

"Egy kamion annyi kárt okoz, mint százezer személyautó"

Évente legalább 30 milliárd forint tiszta bevételt jelenthetne a magyar költségvetés számára, ha bevezetnék a kamionok számára a használatarányos útdíjat - mondta az InfoRádiónak Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke.

Százmilliárdokban mérhető a megtakarítható összeg, ha bevezetik a tehergépkocsik számára a kilométer-arányos útdíjat - közölte az InfoRádióval a Levegő Munkacsoport elnöke. Lukács András szerint évente legalább 30 milliárd forint tiszta bevételre lehetne számítani ebből a forrásból.

A civil szervezet vezetője kifejtette: hasonló díj van érvényben Svájcban - minden útszakaszra kiterjedően -, Németországban, Ausztriában és Csehországban pedig a gyorsforgalmi utak használata után kell fizetni.

Ha bevezetnék a kamionok számára a használatarányos útdíjat, azzal a korábbi vélekedésekkel ellentétben éppen csökkennének az árak - hangsúlyozta Lukács András. A Levegő Munkacsoport elnöke szerint a díjak nagy részét külföldiektől szednék be, a bevételt pedig adócsökkentésre is lehetne fordítani.

A rendelkezés életbe lépésével kevésbé mennének tönkre az utak, kisebb lenne a környezetszennyezés, így pedig egészségesebbek lennének az emberek - közölte.

Lukács András úgy vélte, hogy először a 12 tonnás tehergépkocsikra lehetne bevezetni a kilométer-arányos útdíjat, mivel ezek szennyeznek leginkább, és ezek a járművek okozzák a legnagyobb problémát. Egy kamion annyi kárt okoz az utakban, mint százezer személyautó - hangsúlyozta.

Hanganyag: Sigmond Árpád

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×