eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 6. vasárnap Brúnó, Renáta

Videokamerák figyelik a fővárosi utcákat

Videokamerák rögzítik a március 15-i nemzeti ünnep idején az utcán történteket Budapesten. Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium államtitkára korábban közölte: így próbálják meg azonosítani azokat, akik az állami ünnepségek megzavarásával próbálkoznak.

Térfigyelő kamerákkal próbálja meg kiszűrni az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium a március 15-i állami ünnepséget megzavarni próbálkozókat - közölte Juhász Gábor államtitkár.

Térfigyelő kamerák segítségével rögzítik mindazt, ami szombaton reggel, az állami lobogó felvonásakor a Kossuth Lajos téren történik. Az államtitkár szerint ennek segítségével pontosan azonosíthatóak lesznek azok, akik az ünnepi rendezvény megzavarásával próbálkoznak.

Rogán Antal, az V. kerület polgármestere sajtóértekezleten mondta el, hogy a kerületben 22 térfigyelő kamerával figyeli majd a rendőrség az utcákat. A rendszer akár éjjel is értékelhető képet ad.

Deutsch-Für Tamás, a Fidesz elnökének kabinetfőnöke szintén sajtóértekezleten tudatta, hogy a párt szombatra szervezett nagygyűlésének idején a Fidesz önkéntesei 40 ponton időkódos videokamerával készítenek majd felvételeket, így ha bármi olyan jelenség lenne, amely veszélyezteti a békés ünneplést, akkor a biztonsági munkatársak vagy ha kell, a rendőrség megteheti a szükséges lépéseket.

Címlapról ajánljuk
Olyan betegséget terjesztenek már itthon is a szúnyogok, ami ellen nincs védőoltás

Olyan betegséget terjesztenek már itthon is a szúnyogok, ami ellen nincs védőoltás

A tavalyi évhez képest háromszorosára nőtt a nyugat-nílusi lázzal fertőzöttek száma Magyarországon, a 2018-as járvány adatait azonban még messze nem közelíti meg. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ kimutatásai szerint itthon az idén eddig 99-en kapták el a vírust, a legtöbb eset Budapesten, Pest és Hajdú-Bihar vármegyében volt.

Orbán Viktor: nem adjuk oda a brüsszeli bürokratáknak

Az olasz és a magyar két szabadságharcos nép, amely sohasem adja meg magát, sohasem adja fel a szabadságát, és sohasem engedi át az országát idegeneknek - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Olaszországban, a Matteo Salvini vezette Liga nagygyűlésén, amelyet a Bergamo közeli Pontida kisvaros mezején tartottak.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
Amerika tagadja az offenzíváról szóló híresztelést, Izrael hadserege megtorlást tervez - Híreink a közel-keleti konfliktusról vasárnap

Amerika tagadja az offenzíváról szóló híresztelést, Izrael hadserege megtorlást tervez - Híreink a közel-keleti konfliktusról vasárnap

Izrael azzal fenyegetőzik, hogy lebombázza Irán energetikai infrastruktúráját. Teherán elkezdte menekíteni az olajszállító tankereit, majd újabb, szintén energetikát érintő válaszcsapással fenyegette meg Izraelt. Jeruzsálem folytatja Libanon déli részének megszállását. Daniel Hagari ellentengernagy, az IDF szóvivője szerint az izraeli csapatok péntekig legalább 440 Hezbollah-katonát öltek meg a dél-libanoni szárazföldi műveletek során. Az Egyesült Államok különleges megbízottja határozottan cáfolta azokat a híreszteléseket, melyek szerint Washington jóváhagyta volna Izrael esetleges libanoni szárazföldi offenzíváját. Az izraeli hadsereg szóvivője bejelentette, hogy az ország megtorolja az Irán által indított rakétatámadást, de ennek időpontját és módját még nem határozták meg. Cikkünk folyamatosan frissül a közel-keleti harcok legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×