eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 6. vasárnap Brúnó, Renáta

SZDSZ: "történtek szabálytalanságok" a tavalyi elnökválasztáson

Szabálytalanságok történtek az SZDSZ tavalyi elnökválasztásán; ezt állapította meg a kisebbik kormánypárt belső vizsgálata. Az ügyvivői testület pénteken ismerte meg a vizsgálat eredményét, amelyet előbb az érintettek tudomására hoznak, s csak azután kerül nyilvánosságra.

Négy borsodi küldött nem vett részt az SZDSZ tavalyi tisztújító küldöttgyűlésén, az aláírásuk azonban szerepelt a jelenléti íven. Vagyis szabálytalanság történt, de arra nincs bizonyíték, hogy ezt valaki "megrendelte" volna, valamint arra sem, hogy a jelen nem lévő küldött helyett ténylegesen szavaztak volna - számolt be a pénteki ügyvivői testület után a sajtónak a vizsgálatot vezető Jüttner Csaba.

Elmondta azt is: a kérdés, hogy a szabálytalanság befolyásolta-e az elnökválasztást? Jüttner Csaba hozzátette: a vizsgálat még nem zárult le, mert az eredményt először az érintettek elé terjesztik, s csak utána derül ki, meg kell-e ismételni az elnökválasztó küldöttgyűlést.

Kóka János még február közepén indított egy belső vizsgálatot, miután a hónap elején a Hír Televízió egyik műsorában elhangzott, hogy tavaly a pártelnök-választáson többen a valódi küldöttek helyett szavaztak Kóka Jánosra. Ezt később az egyik borsodi küldött a nyilvánosság előtt el is ismerte.

Kóka János február közepén úgy fogalmazott: A Szabad Demokraták Szövetségében erős a gyanú, hogy a tavalyi elnökválasztáson és tisztújításon szabálytalanságok történtek. A pártelnök hozzátette: sem ő, sem a párt vezetése nem tudja, hogy pontosan mi történt, de alapos a gyanú, hogy voltak szabálytalanságok. A történtek kivizsgálását a pártelnök a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei elnökre, Jüttner Csabátra bízta, akinek minderre 30 nap állt a rendelkezésére.

Kóka János korábban az InfoRádióban kiemelte: ha a vizsgálat után az SZDSZ vezető testületeiben bármilyen kétely merül fel a tavalyi választás jogszerűségével kapcsolatban, akkor összehívhatnak egy új küldöttgyűlést, és ő készen áll az újbóli megmérettetésre.

Egy héttel később azonban Kaposváron már mást mondott. Arról beszélt, hogy nem akar lemondani, mivel nem felelős a tavalyi elnökválasztás körül kialakult botrányért. A távirati iroda információi szerint Fodor Gábor, aki az SZDSZ elnökválasztásán Kóka János riválisa volt, jelenlegi környezetvédelmi és vízügyi miniszter még nem döntött arról, hogy adott esetben elindul-e újra az SZDSZ elnöki posztjáért.

Az SZDSZ-ben az elnökválasztáshoz, az ügyvivői testület jóváhagyása után, az országos tanácsot kell összehívni. Ha a tanács szerint is szükséges, akkor meg kell tartani a tisztújítást. De addig még hosszú hónapok telhetnek el.

Címlapról ajánljuk
Olyan betegséget terjesztenek már itthon is a szúnyogok, ami ellen nincs védőoltás

Olyan betegséget terjesztenek már itthon is a szúnyogok, ami ellen nincs védőoltás

A tavalyi évhez képest háromszorosára nőtt a nyugat-nílusi lázzal fertőzöttek száma Magyarországon, a 2018-as járvány adatait azonban még messze nem közelíti meg. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ kimutatásai szerint itthon az idén eddig 99-en kapták el a vírust, a legtöbb eset Budapesten, Pest és Hajdú-Bihar vármegyében volt.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
Amerika tagadja az offenzíváról szóló híresztelést, Izrael hadserege megtorlást tervez - Híreink a közel-keleti konfliktusról vasárnap

Amerika tagadja az offenzíváról szóló híresztelést, Izrael hadserege megtorlást tervez - Híreink a közel-keleti konfliktusról vasárnap

Izrael azzal fenyegetőzik, hogy lebombázza Irán energetikai infrastruktúráját. Teherán elkezdte menekíteni az olajszállító tankereit, majd újabb, szintén energetikát érintő válaszcsapással fenyegette meg Izraelt. Jeruzsálem folytatja Libanon déli részének megszállását. Daniel Hagari ellentengernagy, az IDF szóvivője szerint az izraeli csapatok péntekig legalább 440 Hezbollah-katonát öltek meg a dél-libanoni szárazföldi műveletek során. Az Egyesült Államok különleges megbízottja határozottan cáfolta azokat a híreszteléseket, melyek szerint Washington jóváhagyta volna Izrael esetleges libanoni szárazföldi offenzíváját. Az izraeli hadsereg szóvivője bejelentette, hogy az ország megtorolja az Irán által indított rakétatámadást, de ennek időpontját és módját még nem határozták meg. Cikkünk folyamatosan frissül a közel-keleti harcok legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×