eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 6. vasárnap Brúnó, Renáta

Népszavazás: Kedden tárgyal az Országgyűlés a törvénymódosításokat

A házbizottság után az Országgyűlés is úgy döntött, hogy kedden lesz a népszavazáshoz kapcsolódó törvénymódosító javaslatok általános és részletes vitája.

A parlament hétfői ülésén 307 igen és 1 ellenszavazattal döntött a házszabálytól való eltérésről. A döntés értelmében a kormány és a Fidesz törvényjavaslatát együttesen, összevontan tárgyalja az Országgyűlés kedden, négyórás időkeretben.

Módosító javaslatok benyújtására szerda délutánig van lehetőség, a zárószavazás várhatóan jövő hétfőn lesz.

Az Országgyűlés oktatási bizottsága támogatta a kormány és az ellenzék népszavazási eredményhez kapcsolódó törvénymódosító javaslatait hétfői rendkívüli ülésén.

Arató Gergely, az oktatási tárca államtitkára a kormány javaslatáról elmondta: az indítvány törli a felsőoktatási törvényből a fejlesztési részhozzájárulást, és rendezi annak a kétszáz mesterképzésben részt vevő hallgatónak a helyzetét is, akiknek már be kellett fizetniük a részhozzájárulást.

Pokorni Zoltán (Fidesz) elmondta: a Fidesz és a KDNP javaslata szigorúan az oktatás érdekeit tartja szem előtt, a játékadó megcímkézésével.

Tárgyalt az Országgyűlés Egészségügyi Bizottsága is, amely általános vitára engedte a kormány által beterjesztett, a vizitdíj, a kórházi napidíj és tandíj eltörlésére vonatkozó törvényjavaslatot, az ellenzék hasonló tárgyú javaslatát azonban nem.

A grémium a kormány előterjesztését 14 igennel és 9 tartózkodással engedte tovább, az ellenzékét pedig 11 igen, 12 tartózkodás mellett utasította el.

Az ellenzéki javaslatra Havas Szófia (MSZP) igennel szavazott, és így tett Csáky András (MDF) is a kormány javaslatáról való döntésnél.

Címlapról ajánljuk
Fenyegető prosztatarák, a tünetmentesség miatt muszáj szűrésre menni

Fenyegető prosztatarák, a tünetmentesség miatt muszáj szűrésre menni

Továbbra is későn fordulnak orvoshoz a férfiak Magyarországon, ezért országos férfiegészség-kampány és PSA-szűrést indul betegszervezetek és az urológusszakma összefogásával a prosztatarák ellen. Itthon naponta három férfi hal meg a betegségben, pedig a prosztatarák korai felismerés esetén jól gyógyítható.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
Jó hírt kaptak az adótartozástól szenvedő napelemes kivitelezők, aminek a lakossági nyertesek is örülhetnek!

Jó hírt kaptak az adótartozástól szenvedő napelemes kivitelezők, aminek a lakossági nyertesek is örülhetnek!

Az uniós napelemes pályázatot lebonyolító ÉMI Nonprofit Kft. tájékoztatása szerint mostantól azok a regisztrált napelemes kivitelezők, akik eddig a NAV felé fennálló adótartozásuk miatt nem tudták lehívni az RRF 6.2.1-es pályázat összegét, új lehetőséget kaptak – osztotta meg tagjaival és minden érintett napelemes kivitelezővel a jó hírt a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség. A naperőművek terjedésével, és annak átfogó következményeivel részletesen foglalkozunk a Portfolio jövő csütörtöki, október 10-i Energy Investment Forum konferenciáján, amelyre még nem késő itt regisztrálni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×