Infostart.hu
eur:
363.05
usd:
325.89
bux:
143453.78
2026. november 9. hétfő Tivadar

A házkutatás helyszínén felejtették az iratokat a rendőrök

Fegyelmi eljárás indult az ellen a két rendőr ellen, akik egy házkutatásnál a Molotov-koktélos támadások ügyéhez kapcsolódó iratokat felejtettek az egyik tanú lakásán. A férfi visszajutatta az iratokat a hatóságokhoz.

Tanúként hallgatta meg a rendőrség a Molotov-koktélos támadások ügyében azt a fiatalembert, aki azt állítja: a nyomozással kapcsolatos fontos iratokat felejtettek a rendőrök a lakásán.

Ignáth Imre szerint péntek hajnalban a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai keresték meg azzal, hogy lakásán házkutatást tartanak. Õ - állítása szerint - a munkahelyén volt, mert egy fontos kísérletet végzett. Innen állították elő a rendőrök.

A biológushallgató szerint a nyomozók a Molotov-koktélos támadásokat magára vállaló Magyarok Nyilai Felszabadító Hadseregről és a támadásokról faggatták. Õ azonban tagadta, hogy köze lenne a bűncselekményekhez. Lakásán számítógépet, más műszaki cikket, adathordozókat és mobiltelefonját foglalták le a nyomozók.

Az egyetemista újságíróknak azt mondta: a tanúkihallgatás után hazatérve vette észre, hogy lakásán a rendőrök a nyomozással kapcsolatos dokumentumokat felejtettek.

A dossziéban volt egy lista a házkutatás során keresendő tárgyakról, három határozat házkutatás elrendeléséről, több fénykép az állítólagos elkövetőkről és a térfigyelő kamerák felvételeinek másolata.

Ignáth Imre tájékoztatása szerint az aktákat megpróbálta leadni először a szegedi rendőrkapitányságon, de onnan a Nemzeti Nyomozó Iroda területi kirendeltségéhez küldték, végül a Szegedi Nyomozó Ügyészség vette át a dokumentumokat.

A Nemzeti Nyomozó Iroda közleményében azt írja: a Szegeden megtartott házkutatások egyikén a nyomozati cselekmények szakszerű végrehajtásához szükséges iratokat tartalmazó mappát az iroda két munkatársa felejtette a házkutatás helyszínén. Ezért az érintett rendőrökkel szemben a Nemzeti Nyomozó Iroda vezetője fegyelmi eljárást rendelt el.

Péntek hajnalban több helyszínen tartott házkutatást a rendőrség és az ügyészség az MSZP-s politikusok elleni Molotov-koktélos támadások ügyében, de egyelőre senkit nem gyanúsítottak meg.

Február 8-ra virradóra ismeretlenek három településen - Gödön, Dunaújvárosban és Kunhegyesen - összesen négy szocialista politikus házára dobtak robbanó benzines palackokat.

A Központi Nyomozó Főügyészség terrorcselekmény bűntette miatt rendelt el nyomozást.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×