Az SZDSZ ügyvivő testülete állásfoglalásában rögzítette, hogy a jelenlegi helyzetben a legfontosabb feladatnak a népszavazási kampányban való részvételt tekinti, a vitatott elnökválasztással kapcsolatos vizsgálatot mindannyian támogatják, és annak eredménye ismeretében döntenek a továbbiakról, addig azonban nem kívánnak foglalkozni a témával - közölte az InfoRádióval Horn Gábor.
Az SZDSZ ügyvivője kiemelte: a cél most az, hogy a népszavazási kampányban sikeresen szerepeljen a liberális párt, és a legtöbb nemet elérjék, hogy a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj megmaradjon.
Horn Gábor szerint sokat árthatott az SZDSZ kampányának, hogy azt állították: csalás történt a párt tavalyi küldöttgyűlésén, de egyúttal az országnak is ártott, hogy elcsuklott azok hangja, akik felvették a kesztyűt a demagóg igenekkel, mert mással kellett foglalkoznia a pártnak.
Folytatódik a népszavazási kampány
Van értelme folytatni a kampányt, és az SZDSZ politikusai remélik, hogy elérik a liberális szavazókat a borsodi incidenstől függetlenül is - közölte.
Gusztos Péter korábban azt mondta: új tisztújító küldöttgyűlést hív össze az SZDSZ, ha bebizonyosodik, hogy szervezett választási csalás történt a párt tavalyi elnökválasztásán.
Kóka János szabad demokrata pártelnök átfogó belső vizsgálatot rendelt el, és közölte: ha bebizonyosodnak a vádak, akkor kész újra elindulni az elnöki posztért egy új választáson.
A belső vizsgálat azután indult, hogy a Hír TV-ben egy borsod megyei szabad demokrata párttag azt mondta: manipulálták az SZDSZ tavalyi elnökválasztását, és Kóka János érvénytelen szavazatokkal nyerte el posztját. Köteles Péter vádjait T. Asztalos Ildikó, a liberálisok megyei elnöke visszautasította.
Hanganyag: Molnár Anikó