Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Elrendelték a nyomozást az Il Ferro ügyében

A Fővárosi Főügyészség csalás gyanúja miatt elrendelte a nyomozást az autóreklámokkal foglalkozó Il Ferro cég ügyében. A nyomozást a Vám- és Pénzügyőrség Parancsnoksága folytatja le.

A Vám és Pénzügyőrség korábban számviteli fegyelem megsértése miatt már vizsgálatot indított az autóreklámmal foglalkozó céggel szemben.

Ennek az eljárásnak a során bukkantak a vámnyomozók olyan adatokra, amely felvette a sikkasztás, a csalás és a pénzmosás gyanúját is.

A vámnyomozók szerint 700 millió forint elsikkasztásáról van szó ezért az ügyészhez fordultak, hogy rendeljék el a nyomozást az ügyben. A vádhatóság ma hozta meg a döntést és elrendelte a nyomozást csalás megalapozott gyanúja miatt.

Tavaly áprilisban a Budapesti Rendőr-főkapitányság hivatalból vizsgálatot indított, de nem talált bűncselekményre utaló nyomokat.

Tavaly február végén függesztette fel az autóreklámmal foglalkozó cég a kifizetéseket, amit akkor tulajdonosváltással indokoltak. Nyár elején a cég bejelentette, hogy fizetésképtelen.

A kft.-nek 8.000 ügyfele van, akik vállalták, hogy a hitelre vásárolt autóikra hirdetések kerüljenek, amelyek fejében a kft. a havi részleteket fizeti.

A cég a befolyt regisztrációs díjakból tartotta fenn magát. A ktf. az ügyfeleknek 300 millió forinttal tartozik. Több ügyfél pert indított a cég ellen.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Állóháború Brüsszelben és Strasbourgban - Ezen múlik, mennyi uniós forrás jut Magyarországnak a következő években

Állóháború Brüsszelben és Strasbourgban - Ezen múlik, mennyi uniós forrás jut Magyarországnak a következő években

A "szokásos" tagállami és intézményi ellentétek mellett az európai politika őszi fordulata is akadályozza az Európai Unió következő 7 éves költségvetésének elfogadását, ez pedig a Magyarországnak járó jövőbeli forrásokkal kapcsolatban is komoly kérdéseket vet fel. A tagállamok egy része kisebb költségvetést és kevesebb befizetést, a másik változatlan agrár- és kohéziós támogatásokat szeretne, miközben az Európai Parlament az uniós szintű területekre is jóval több pénzt szánna, mint korábban. Engedni egyelőre senki nem akar, pedig az idő vészesen fogy, mivel 2027-ben az eddiginél is nehezebb lehet a megállapodás tető alá hozása. Cikkünkben négy forgatókönyvet vázolunk fel, amelyek mentén eldőlhet az európai politika új iránya, illetve a Magyarországnak járó források sorsa.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×