eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 5. szombat Aurél

Csaknem másfél ezer rendőr hiányzik Budapesten

Majdnem 1300 ember hiányzik a Budapesti Rendőr-főkapitányság állományából - mondta az InfoRádióban Tóth Gábor rendőrfőkapitány. A határőrség és a rendőrség összevonása után is kevesebben jöttek Budapestre, mint amennyit vártak.

A lakosságot leginkább érintő bűncselekmények felderítésében javította mutatóit a BRFK - mondta el az InfoRádióban a fővárosi rendőrfőkapitány. A többi mellett a vagyon elleni bűncselekmények, a rablások, a lakásbetörések, valamint az élet és testi épség elleni bűncselekmények felderítése terén javultak a rendőrség eredményei.

Ennek ellenére Tóth Gábor szerint az eredményeken még javítani kellene, bár ez a jelenlegi létszámmal nehézkes. A BRFK állománya ugyanis 1292 fővel kevesebb, mint amennyire szükség lenne.

Így látja ezt az országos rendőrfőkapitány is, aki már keményebben fogalmaz, szerinte elfogadhatatlanul alacsony bizonyos bűncselekményeknél a felderítés sikeressége. Bencze József szerint ennek a teljesítményértékelésben is meg kell mutatkoznia.

Bencze György az InfoRádióban hozzátette: ígéretet kaptak a miniszterelnöktől arra, hogy a létszámhiány, és az elvándorlások csökkentése érdekében évente körülbelül 300 szolgálati lakás megépítésére kap támogatást a rendőrség.

Tóth Gábor elmondta azt is: a határőrség és a rendőrség összevonásakor arra számítottak, hogy az állomány 570 fővel bővülhet, ehelyett azonban csak 308-an érkeztek. A többiek vagy nyugdíjba mentek, vagy az ország más részére kérték magukat szolgálatra.

A fővárosban tavaly kevesebb mint 100 ezer bűncselekményt követtek el, ez az elmúlt tíz év legalacsonyabb adata. Ezek 67 százaléka vagyon ellen irányult, 18 százalékan közrend ellen, az esetek 4,9 százaléka pedig család, házasság, nemi erkölcs elleni bűncselekmény, amely elsősorban a gyermeket veszélyeztető, pedofil bűncselekményeket takarja.

Tavaly 17 embert gyilkoltak meg Budapesten, míg a megelőző évben 30-at.

Tóth Gábor azt is elmondta: míg a magyar fővárosban a zseblopások száma nem éri el a 4 ezret, addig Bécsben ennek a tízszeresét regisztrálták tavaly.

Tavaly alig több mint 4400 autót loptak el Budapesten, míg tíz évvel ezelőtt még 13 ezer gépkocsit loptak el egy év alatt. A felderítések eredményességén azonban a főkapitány szerint is javítani kell még.

Csaknem 20 százalékkal emelkedett azonban a rablások száma 2006-hoz képest, ezek többségét azonban gyermek- és fiatalkorúak követik el hasonló korúak sérelmére. A legtöbbször mobiltelefonok tűnnek el az iskolákban.

Bankokba és más pénzintézetekbe tavaly kevesebben törtek be, mint 2006-ban, és az esetek 80 százalékát kinyomozta a rendőrség. Tavaly a fővárosban elkövetett bűncselekmények 90 milliárd forintos kárt okoztak, ezekből 18 milliárd térült meg.

Hanganyag: Litauszky Balázs

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ákos: nem jó kimondani, hogy hatalmas vihar közeleg – egymásra kell nézzünk, emberek

Ákos: nem jó kimondani, hogy hatalmas vihar közeleg – egymásra kell nézzünk, emberek

Én arra hívok mindenkit, aki ezt a lemezt hallgatja, hogy ember legyen velem együtt, hogy egymás számára emberek lehessünk, és hogy megfogalmazhassunk nyugodtan aggodalmakat és örömöket anélkül, hogy a másik folyton ellenséget látna bennünk – mondta Kovács Ákos dalszerző, előadóművész az InfoRádió Aréna című műsorában, ahol beszélt a most megjelent Metropolis című dupla albumáról és a december 14-i Aréna-koncertjéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
A hét végére sikerült javítani az amerikai tőzsdéknek

A hét végére sikerült javítani az amerikai tőzsdéknek

Továbbra is nyomás alatt vannak a világ tőkepiacai, a befektetők elsősorban az Irán és Izrael közötti konfliktusra figyelnek. Csütörtökön eséssel fejezték be a kereskedést az európai és az amerikai tőzsdék, ma ehhez képest már emelkedés látszott Európában, és az amerikai tőzsdék is feljebb kerültek. Az EU kínai elektromos autók büntetővámjával kapcsolatos döntésére emelkedett az európai autók részvényárfolyama, a hangulatot a délután megjelent, vártnál jobb amerikai munkaerőpiaci adat is javította.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×