Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Mikola: "A Fidesz szomorú"

A Fidesz szerint az egészségpénztárakról szóló törvény következtében a szegények és a drága kezelésre szorulók rosszul járnak majd. Az ellenzéki párt ezért kárenyhítést kezdeményezett.

A Fidesz szomorú, hogy az Országgyűlés hétfőn elfogadta a törvényt - jelentette ki a párt szakpolitikusa, Mikola István.

A Fidesz megpróbálja majd elérni, hogy az embereknek minél kevesebb kára legyen az új rendszerből - tette hozzá.

Példaként említette: fontos, hogy az ellenzék ott legyen a fejkvótaszámítás és a forráselosztás menetének meghatározásánál.

Mikola István annak a reményének adott hangot, hogy a fejkvótaszámításnál az érintettek figyelembe veszik majd a népegészségügyi szempontokat.

A párt ütemében és hatásában próbálja majd fékezni a törvényt - jelentette ki a szakpolitikus.

Navracsis Tibor frakcióvezető úgy vélekedett, hogy a koalíció a társadalom ellenében szavazta meg a jogszabályt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×