Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Csavarhúzó maradt a testben a műtét után - képekkel

Az egészségügyi felügyelethez fordult az a nő, akinek tavaly májusban egy műtét során a szegedi traumatológiai klinikán a szervezetében hagytak egy csavarhúzó-véget.

Tavaly májusban egy nő csípőprotézisénél próbálták a csavarokat megigazítani, megszorítani a szegedi traumatológiai klinikán végzett beavatkozás során, azonban másfél fordulatnyi csavar megtétele után a csavarhúzó vége letört - mondta a beteg ügyvédje az InfoRádiónak.

Ábrahám László kiemelte: nem volt másik szerszám, így a beavatkozást abbahagyták az orvosok, és azt mondták, megvárják, amíg más eszköz lesz. A sebet bevarrták, azonban bent maradt a csavarhúzó vége.

Ez az idegen test begyulladt, így egy másik klinikán kellett kioperálni. Fémreszelékek így is bent maradtak, de ezek nem okoznak már problémát - tette hozzá.

Az ügyvéd közölte: az eset miatt az egészségügyi felügyelethez fordultak. Ábrahám László hangsúlyozta: szeptember óta várták a klinika válaszára, ugyanis felkérték őket, hogy nyilatkozzanak, elismerik-e, hogy nem az egészségügyi törvényben rögzített elvárható legnagyobb gondossággal jártak el. Ha ugyanis így van, kártérítést kellene fizetnie az intézménynek.

Emellett azért is fordultak az egészségügyi felügyelethez, mert a klinika vezetése és a szegedi egyetem igazságügyi orvosszakértő intézetének professzora azt állította, hogy ez egy műtéti kockázat, a szövődmény körébe tartozik, így kártérítés nem jár - fejtette ki.

A legfelsőbb bíróság ugyanakkor korábban több esetben is kimondta, hogy ez a gondatlanság fogalomkörébe tartozik, ezért kérték, hogy állapítsák meg, gondatlanság történt az ellátó orvosok részéről - emelte ki az ügyvéd.

Hanganyag: Sigmond Árpád

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×