eur:
401.98
usd:
366.72
bux:
73647.63
2024. október 4. péntek Ferenc

MÁV: a sztrájk felesleges, a követelések irreálisak

Hétfőn sem született megállapodás a MÁV és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete között. A felek kedden 11 órától folytatják a tárgyalásokat.

Sigulinszki Tibor, a MÁV Zrt. szóvivője az InfoRádiónak elmondta: a vasúttársaságnak nincs jogosultsága, hogy teljesítse a szakszervezet követeléseit. A VDSZSZ azt akarja, hogy a vasúti dolgozók mindegyike 250 ezer forintot kapjon a MÁV Cargo eladásából származó, 100 milliárd forintos bevételből.

A MÁV vezetői azonban többször hangsúlyozták: hűtlen kezelés lenne, ha a dolgozók között osztanák szét a bevételt. Sigulinszki Tibor hangsúlyozta: a MÁV semmit nem tud tenni a megállapodásért, a szakszervezetnek be kellene látnia, hogy a sztrájk felesleges.

Hogy mégis meddig tarthat még a munkabeszüntetés, arra a szóvivő nem tudott válaszolni, csak annyit mondott: mindez a szakszervezeten múlik, amely azonban tisztában van azzal, hogy a követelések irreálisak.

Nem sikerült megállapodni a még elégséges szolgáltatásról sem, így kedden is hasonló forgalmi helyzetre számíthatnak az utasok.

Sigulinszki Tibor azt egyelőre nem tudta megmondani, hogy a munkabeszüntetés mekkora veszteséget okoz a vasúttársaságnak. Pénteken egyébként 5 millió forint értékben váltottak vissza jegyeket az utasok, a pályavasúti bevételkiesés pedig naponta 142 millió forint.

Hétfőn a vonatok 22 százaléka indult el, a délelőtt 11 óráig menetrend szerint közlekedő 1500 járatból 330 indult el.

Hanganyag: Hegedûs Zsuzsa

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Árokszállási Zoltán: az MNB is léphet, ha nagyon gyengül a forint

Árokszállási Zoltán: az MNB is léphet, ha nagyon gyengül a forint

Továbbra is 401 felett jár a forint az euróval szemben. Bár péntek reggel a hazai fizetőeszköz valamelyest erősödött, de egyelőre úgy tűnik, nem tud a 400-as szint alá kerülni. A forintgyengülés okairól és következményeiről az MBH elemzési centrumának igazgatóját kérdeztük.

Ígéretekkel és üzenetekkel alakult meg a Fővárosi Közgyűlés – cikkünk frissül

Minden korábbinál sokszínűbb Fővárosi Közgyűlést vezet mostantól Karácsony Gergely főpolgármester, a 33 fős testületben 10 fideszes és 10 Tisza párti képviselő ül vele szemben. A frakciók megtartották bemutatkozásukat. A közgyűlés levette a napirendről az szmsz vitáját és elfogadását, a vita akörül alakult ki Karácsony Gergely és a többség között, hogy lehet-e olyan módosító indítványokról szavazni, amelyet nem a főpolgármester nyújt be.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.04. péntek, 18:00
Dezső Tamás
a Migrációkutató Intézet főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×