Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Gyurcsány tavaly 96 millió forintot keresett

Kilencvenhat millió forint volt a miniszterelnök tavalyi nettó jövedelme. Ezt Daróczi Dávid kormányszóvivő közölte azzal összefüggésben, hogy ma kell leadniuk a képviselőknek vagyonnyilatkozatukat. Hozzátette: Gyurcsány Ferenc határidőre leadja a dokumentumot.

Daróczi Dávid elmondta: a miniszterelnök nettó jövedelme tavaly 96 millió 410 ezer forint volt, ebben benne van a miniszterelnöki fizetés, a parlamenti képviselői díjazás és cégeinek osztaléka is.

A kormányszóvivő hozzátette: a miniszterelnök 35 millió 633 ezer forint adót fizetett be 2007-es jövedelmei után.

Daróczi Dávid kitért arra, hogy Gyurcsány Ferenc - hasonlóan a korábbi évekhez - tavaly is átutalta miniszterelnöki és képviselői tiszteletdíját civil szervezeteknek, illetve alapítványoknak, összesen közel 14 millió forintot.

Gyurcsány Ferenc legutóbbi, 2007. január 29-én benyújtott vagyonbevallásában csak egy 50 négyzetméteres pápai lakás tulajdonjoga szerepel, ahol édesanyja él. A kormányfőnek 2006-ban autója sem volt.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×