eur:
401.68
usd:
364.06
bux:
72649.8
2024. október 4. péntek Ferenc

Öngólt lő az MSZP és az SZDSZ a kampánnyal?

Öngólt lő az MSZP és az SZDSZ azzal, hogy nem ugyanazt mondja a március 9-ei népszavazás kampányában - mondta az InfoRádió által megkérdezett szakértő. Braun Róbert szerint ezzel elbizonytalanítják a választókat. Mint ismeretes, a szabad demokraták a referendumon való részvételre és a "nem" szavazatokra buzdítanak. A szocialisták ezzel szemben nem bíznak abban, hogy a többség nemmel válaszol a kórházi napidíj, a vizitdíj és a tandíj eltörléséről szóló kérdésekre. Sőt, az MSZP az emberekre bízza, hogy elmennek-e szavazni március 9-én.

A népszavazási kampány lehetőséget ad különböző pártoknak különböző "arcélek" felmutatására - mondta a szakértő az InfoRádiónak.

Braun Róbert közölte: az SZDSZ nyilván nem számíthat arra, hogy a népszavazást a szavazói fogják eldönteni.

Arra viszont számíthat, hogy a referendum jó alkalom politikai identitásának megerősítésére azokban a választói csoportokban, ahol ez fontos és értékes - mondta.

E mellett, a 2009-es EP- és a 2010-es országgyűlési választásokra tekintettel, új szavazókat is meg tud szólítani, mert egyértelműen kijelöli: a reformok ügye hogyan szerepel politikai identitásában - tette hozzá Braun Róbert.

A választó a reformkormány mindkét pártjától azt várhatná, hogy egységesen lépjen fel a számára nagyon fontos kérdésekben. Ha ebben bizonytalanságot érzékel, akkor ez tovább rombolja az ügyekbe vetett bizalmat - jelentette ki a szakértő.

A kormánypártok tudatosan kampányolnak ellentétesen

Fűrész Gábor politikai kommunikációs szakértő tudatos döntésnek tartja, hogy az MSZP és az SZDSZ nem ugyanazt mondja a március 9-i népszavazás kampányában. A szakember szerint a koalíciós pártok egyfajta "menekülő" akcióba kezdtek, amellyel egy korszakot akarnak lezárni a kormányzásban.

Az MSZP politikai értelemben a kisebbik rosszat választotta azzal, hogy a már eleve vesztes nemek helyett inkább a távolmaradásra buzdítja az embereket - vélte Fűrész Gábor. Hozzátette: az szabad demokraták viszont az előre megbeszélt stratégia, a kiosztott szerepek miatt buzdítják az embereket a kérdések elutasítására.

A szocialisták el akarnak kerülni egy megsemmisítő erejű politikai vereséget. A két párt kampánya közötti ellentmondás azonban nem a köztük lévő ellentétekkel magyarázható, hanem a köztük lévő egyetértéssel, a feladatok kiosztásával - mondta a szakértő.

A kormánypártoknak kedvez az időpont

A Vision Consulting elemzője szerint a kormánypártoknak kedvezőbb, hogy Sólyom László a lehető legkorábbi időpontra írta ki a népszavazást. Szomszéd Orsolya úgy véli: mivel az ellenzék kampánya a mozgósításra épül, a Fidesznek kevesebb ideje lesz nagyobb tömegeket rábírni arra, hogy menjenek szavazni.

Az elemző szerint a március 9-ei népszavazási időpont jelentősége az is, hogy a kampányidőszak lerövidül, sőt a március 15-ei nemzeti ünnepet már nem árnyékolja be a pártok harca.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.04. péntek, 18:00
Dezső Tamás
a Migrációkutató Intézet főigazgatója
Elfogadta a kormány a földhő hasznosítási koncepciót

Elfogadta a kormány a földhő hasznosítási koncepciót

Megjelent a csütörtökön véget ért kormányülés után a késő esti Magyar Közlönyben az a határozat, amely értelmében elfogadta a kormány a Nemzeti Földhő Hasznosítási Koncepciót. Erről is szó lesz a Portfolio jövő csütörtöki Energy Investment Forum konferencián, amelynek egyik nyitó előadója Lantos Csaba energiaügyi miniszter lesz, még nem késő regisztrálni itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×