Korábban a 2006-os zavargások során történt rendőri túlkapásokról szóló egyik budapesti tárgyaláson Cserni János bíró azt mondta: a rendőrök egy része hamisan tanúskodott, mert a bántalmazások tényét egyértelműen megállapíthatónak találták. Később hasonlóan nyilatkozott egy másik bíró is egy ilyen ügyben. Kökényesi Antal, az Országos Rendőr-főkapitányság bűnügyi főigazgatója úgy vélte: ha a bíróság tényként kezeli ezeket az állításokat, akkor eljárást kell indítania. A Fővárosi Bíróság szerint mivel még egyik ítélet sem emelkedett jogerőre, így az eljáró tanácsok elnökei nincsenek abban a helyzetben, hogy hamis tanúzás miatt feljelentést tegyenek.
Sólyom László népszerűsíti a gyermekmentő szolgálatot
Az államfő szerint ritkán tapasztalható politikai egyetértés van Magyarországon a gyermekmentő szervezet támogatása ügyében. Sólyom László, miután a Sándor-palotában fogadta a gyermekmentő szolgálatot támogató szervezetek képviselőit, hangsúlyozta: a szervezet népszerűsítéséért maga is mindent megtesz itthon és külföldön egyaránt.
Megerősítő népszavazást kezdeményez a Fidesz
Megerősítő népszavazást kezdeményez az egészségbiztosítási törvényről a Fidesz. Navracsics Tibor frakcióvezető internetes blogjában azt írta: a párt elnökségének álláspontja szerint minden politikai és jogi lehetőség adott ahhoz, hogy az egészségbiztosításról szóló kérdést a vizitdíjról, a kórházi napidíjról és a tandíjról szóló népszavazással együtt bocsássák referendumra. A Fidesz frakcióvezetője emlékeztetett arra, hogy a kormányon kívül senki sem támogatja az egészségbiztosítás privatizációját. A Házszabály értelmében az Országgyűlés által elfogadott, de a köztársasági elnök által még alá nem írt törvény megerősítését egy népszavazáson, legkésőbb a zárószavazás befejezésekor, írásban lehet kérni. Az Országgyűlés a zárószavazást követő ülésen határoz a népszavazásra bocsátásról.
Levelet írt Kóka János az államfőnek
Még a parlament februári ülésszaka előtt tájékoztatná az egészségügyi miniszter a köztársasági elnököt az egészségbiztosítási rendszer átalakításáról szóló újabb törvényjavaslat részleteiről. Egyebek mellett ezt ígérte Kóka János szabad demokrata pártelnök a Sólyom Lászlónak küldött levelében. Az SZDSZ vezetője hangsúlyozta: a tervezetet még a tavaszi ülésszak előtt áttekinti az Egészségügyi Minisztérium és a kormánykoalíció, annak érdekében, hogy megoldást találjanak az államfő által kifogásolt problémákra.
Indul az MSZP tájékoztató kampánya
Holnap indítja a népszavazásról szóló politikai tájékoztató kampányát az MSZP. A párt azt szeretné, ha a közvélemény-kutatási adatokhoz képest jelentősen csökkenne az igenek száma a referendumon.ÁSZ: nem megbízható az SZDSZ elszámolása
Az Állami Számvevőszék szerint több ponton megsértette a számviteli törvényt az SZDSZ a 2005-ös, 2006-os gazdálkodásáról készített dokumentum összeállításakor. A szakértők úgy vélik: a nyilvánosságra hozott beszámolók lényeges hibák miatt nem adtak megbízható és valós képet a párt gazdálkodásáról.
Olcsóbb lehet a 4-es metró
Kétmilliárd forinttal kevesebbe kerül a 4-es metró, ha nem építik meg az egyik Újbudára tervezett főszellőztetőt. A kerület polgármestere elmondta: a beruházás elhagyásával a Petzvál József utcai játszótér is a helyén maradhat. A szocialista Molnár Gyula közölte: a szellőzőt a 4-es metró leghosszabb alagútszakaszába, az Etele téri kelenföldi városközpont és a Bocskai út közé tervezték a XI. kerületi Petzvál József utcába.
Az Infosys célországa lettünk
Magyarországot is lehetséges célországként említette a további európai terjeszkedés szempontjából az Infosys vezetője. A világszerte több mint másfél millió embert foglalkoztató indiai számítástechnikai nagyvállalat elnök-vezérigazgatója azt mondta: egy új beruházás esetén a költségek mellett a helyi támogatások és kedvezmények mértéke a döntő szempont.
Felmentették a Ménesbirtok vezetőjét
A Nemzeti Vagyonkezelési Tanács indoklás nélkül felmentette a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok Kft. 2006-ban Széchenyi díjjal kitüntetetett ügyvezetőjét. Rombauer Tamás elmondta: első találkozása egyben az utolsó is volt az új menedzsmenttel, akik a Kincstári Vagyoni Igazgatóságtól átvették a Ménesbirtok felügyeletét. A nemzeti kulturális örökség részének tartott ménesbirtok, a hozzá tartozó műemlékegyüttes, valamint a vadgazdálkodás és az idegenforgalom 2001. augusztusában vált le a versenyszférába tartozó bábolnai baromfiágazattól, ekkor alakult meg a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok Kft.
Jelentkezés a tavaszi érettségire
Február 15-ig jelentkezhetnek a diákok a tavaszi érettségikre. Az oktatási tárca számításai szerint mintegy 100 ezer tanuló tesz majd vizsgát emelt és középszinten. A vizsgák május 5-én kezdődnek és június 27-én zárulnak.
Súlyos bírság fenyeget – minden háztulajdonos érintett