eur:
400.27
usd:
362.93
bux:
0
2024. október 3. csütörtök Helga

Parkolási büntetések: céges autónál érdemes perelni

Kovács Kázmér ügyvéd szerint a parkolási perek kimenetele jórészt azon múlik, melyik bíróság dönt. A céges autók tulajdonosai jól járnak, mert az ügyükben döntő gazdasági bíróság többnyire nekik ad igazat, míg a magánszemélyek általában veszítenek a parkolási társulásokkal szemben.

Hivatkozhat az autósoknak igazat adó bírósági döntésekre az, akinek valamilyen jogvitája van valamelyik parkolótársasággal, főleg akkor, ha a tényállás az ő esetében is hasonló - mondta az InfoRádiónak Kovács Kázmér ügyvéd.

A jogász szerint az újabb ítélet - amelyben a bíróság bizonyítottság hiányában elutasította a Fővárosi Közterületi Parkolási Társulás keresetét azon autósok ellen, akiket a parkolási díj megfizetésének elmulasztása miatt pereltek be - is aláhúzza: a perekben a parkolótársaságoknak kell bizonyítaniuk, hogy követelésük jogszerű.

Kovács Kázmér hozzátette: a bíróság mérlegelési körébe tartozik, hogy mit fogad el bizonyítéknak.

Az ügyvéd úgy véli, hogy a közelmúltban tárgyalt ügyben azért utasította el a bíróság a parkolási társaság követelését, mert elégtelennek ítélte a bizonyítékokat, és jóhiszeműnek, igazmondónak az autóst.

Attól függ, ki dönt?

Kovács Kázmér elmondta: a szakmabeliek szerint sejthető, hogy egy adott bíró milyen döntést hoz majd egy parkolási cég és az autósok közötti perben.

A Fővárosi Bíróság polgári ügyekkel foglalkozó bírái egyes esetekben "mindenek felett álló bizonyítékként" fogadták el a parkolási társaságok által benyújtott adatlapokat, míg a gazdasági perekben döntő bírák többnyire az autósoknak adnak igazat - fejtette ki az ügyvéd.

Hanganyag: Molnár Anikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.03. csütörtök, 18:00
Kovács Ákos
Kossuth-díjas zeneszerző, előadóművész
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×