Infostart.hu
eur:
363.3
usd:
326.2
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

Kitiltanák a szennyező járműveket Budapest belvárosából

A jövőben kitiltanák a Hungária körúton belül eső részekről azokat a gépkocsikat, amelyeknek sárga hatszögletű matrica van a hátsó rendszámtábláján. Ehhez azonban módosítani kell a KRESZ-t és egy fővárosi rendeletet is.

Molnár Zsolt, a Főpolgármesteri Hivatal környezetvédelmi ügyosztályának alosztályvezetője elmondta: ha valaki környezetvédelmi felülvizsgálatra viszi az autóját, az vagy sárga, vagy zöld matricát kap a rendszámára. A zöld utal a kevésbé szennyező kategóriára.

Elképzelhető, hogy a jövőben a sárgamatricás autókat kitiltanák Budapest belvárosából.

De hogy pontosan mikor, arra az alosztályvezető nem tudott válaszolni, mert mint mondta, ehhez nemcsak egy fővárosi rendeletet kellene módosítani, hanem a KRESZ-t is. Abban ugyanis jelenleg nem szerepel olyan tábla, amely lehetővé tenné a tiltást.

Ha a változtatás mégis megvalósul, az azt jelentené, hogy egy belső zónába, például a Hungária körúton belül fekvő területekre nem hajthatnának be a káros anyagokat kibocsátó járművek.

A tiltás azonban értelem szerűen nem vonatkozna a BKV buszaira, annak ellenére, hogy ezek igen szennyezőek. Molnár Zsolt azonban rámutatott: az utasok számához viszonyítva a tömegközlekedési eszközök nem szennyezik annyira a levegőt, mint a korszerűtlen autók.

Hanganyag: Tenczer Gábor

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×