Infostart.hu
eur:
364.43
usd:
324.79
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

A volt államfő és az MTA elnöke Sólyomhoz: "drámai egészségromlás várható"

A köztársasági elnöknek írt levélben fogalmazták meg az egészségügyi reformmal összefüggő aggályaikat neves közéleti személyiségek. A Mádl Ferenc volt államfő és Vizi E. Szilveszter, az MTA elnöke által is aláírt levélben arra kérik Sólyom Lászlót, forduljon az Alkotmánybírósághoz a kormánypártok által elfogadott törvénytervezet ügyében.

A Sólyom Lászlóhoz írt közös levélben Bod Péter Ákos, az Orbán-kormány pénzügyminisztere, Granasztói György egyetemi tanár, Lányi András, az Élőlánc Magyarországért elnöke, Mádl Ferenc volt köztársasági elnök, Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke és Zlinszky János volt alkotmánybíró arra kéri Sólyom Lászlót, hogy a hétfőn elfogadott törvény aláírása előtt kérjen előzetes normakontrollt az Alkotmánybíróságtól.

A levél aláírói közölték: a széles körben folytatott szakmai konzultációk után úgy vélik, hogy a változások jelentősen csökkentik a gyógyításra fordítható összeget, növelik a járulékos költségeket, emiatt a betegek nagy részének a mostaninál jóval többet kell majd fizetnie.

A közéleti személyiségek arra hívták fel az államfő figyelmét, hogy a nemzetközi tapasztalatok szerint a piacosodó egészségbiztosítási rendszer háttérbe szorítja a prevenciót és akadályozza az új technológiák, gyógyítási eljárások bevezetését.

A levél írói szerint az elfogadott törvénytervezet számos pontja alkotmányossági szempontból is vitatható. A mai egészségügyi intézményhálózat és a már befizetett járulékok a nemzeti vagyon részét jelentik, így felosztásuk, a magánbiztosítói rendszer részévé alakításuk azt jelentené, hogy nem kapják meg a magánvagyonokéhoz hasonló minőségű védelmet.

Az intézményhálózat teljesítőképességét csökkentő átszervezés következményeként keletkező "várólisták" létrejötte és a fizető betegek részére a soronkívüliség biztosítása sérti a lehető legmagasabb szintű egészségügyi szolgáltatásokhoz jutás egyenlő esélyének biztosítására vonatkozó előírást.

Alkotmányellenesnek tartják azt is, hogy a törvényben a biztosítóknak kínált nyereséggarancia terhei az egészségügyi ellátás eszközeit csökkentik.

A levél aláírói úgy vélik: a felsorolt tényezők drámai mértékben ronthatják a társadalom egészségi állapotát, ezért arra kérik Sólyom László államfőt: éljen azzal a jogával, hogy a kormánypártok által elfogadott törvénytervezetet előzetes normakontrollt kérve az Alkotmánybírósághoz küldje.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×