Infostart.hu
eur:
364.37
usd:
324.21
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Lomnici: Elfogadhatatlanok a roma kisebbség elleni akciók

Elfogadhatatlannak tartja a roma kisebbség megfélemlítését és megbélyegzését célzó akciókat a Legfelsőbb Bíróság elnöke. Lomnici Zoltán azután közölte ezt, hogy a kisebbségi ombudsman állásfoglalást kért a közjogi méltóságoktól a Magyar Gárda vasárnapi, tatárszentgyörgyi felvonulása ügyében.

A Legfelsőbb Bíróság elnöke elfogadhatatlannak tartja a roma kisebbség megfélemlítését és a megbélyegzésére irányuló akciókat. Lomnici Zoltán hangsúlyozta: a közösségeket ért sérelem esetén hatékonyabb jogi szabályozásra lenne szükség.

Kedden Sólyom László köztársasági elnök egyértelműen cigányellenes tüntetésnek minősítette a Magyar Gárda felvonulását.

A Kállai Ernő kisebbségi ombudsmannak címzett válaszlevelében az államfő úgy fogalmazott: az ilyen akciók mérhetetlenül károsak, mert olyan légkört teremtenek, amely nehezíti a cigányság társadalmi beilleszkedését.

A Fővárosi Főügyészség közben hivatalból indított vizsgálatot az ügyben. Vasárnap a Magyar Gárda több száz tagja tartott felvonulást a Pest megyei Tatárszentgyörgyön, annak ellenére, hogy a polgármester cigányellenesnek minősítette az akciót, és visszavonta a területfoglalási engedélyt.

Címlapról ajánljuk
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Ez már pánik: több mint 5 százalékos zuhanásban a Nasdaq

Ez már pánik: több mint 5 százalékos zuhanásban a Nasdaq

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×