Infostart.hu
eur:
364.1
usd:
324.08
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Fidesz: A klinikai halál állapotába került a mentőszolgálat

Újabb egymilliárd forintos rendkívüli állami támogatást sürget az Országos Mentőszolgálat megfelelő működéséhez a Fidesz.

Az ellenzéki párt országgyűlési képviselője azt mondta: a működési zavarok miatt ősszel már folyósított kétmilliárd forint után újabb forrás szükséges a szervezet számára.

Pesti Imre úgy fogalmazott: a mentőszolgálat a klinikai halál állapotába került a kormány 2006 óta tartó megszorításai, az elbocsátások és a létszámstop miatt.

A képviselő emlékeztetett arra, hogy míg 2006-ban 25,8 milliárd forintból gazdálkodhatott a mentőszolgálat, addig a kormány tervei szerint 2008-ban mindössze 22,9 milliárd áll majd rendelkezésre.

MSZP: Van elég pénzt

Az Országgyűlés egészségügyi bizottságának szocialista elnöke válaszában arra hívta fel a figyelmet, hogy jövőre csaknem 24 milliárd forintot kap majd a szervezet.

Kökény Mihály azt is hangsúlyozta: a jövő évi költségvetés összességében azért kevesebb, mert a betegszállítási feladatokat teljes egészében leválasztják az Országos Mentőszolgálatról.

Címlapról ajánljuk
Százmilliárdok úszhattak volna el, Varga Mihály elmondta, mi történt az MNB-nél

Százmilliárdok úszhattak volna el, Varga Mihály elmondta, mi történt az MNB-nél

Több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget és több száz milliárd forintnyi fizetési kötelezettséget sikerült elkerülni a jegybanki alapítványoknál az új MNB-vezetés intézkedéseinek köszönhetően 2025. márciusa után – mondta Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke az intézmény működésével kapcsolatos visszaéléseket feltáró országgyűlési vizsgálóbizottság csütörtöki budapesti ülésén.

Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke szerint az csak a minimum, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kivizsgálja az ügyet, amelynek nyomán Lezsák Sándor neve tévesen szerepelt a most nyilvánosságra hozott ügynöknévsorban, de további jogkövetkezményei is lehetnek a hibának.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×