Infostart.hu
eur:
364.1
usd:
324.08
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

A Legfelsőbb Bíróság helybenhagyta az OVB népszavazási döntését

A Legfelsőbb Bíróság (LB) helybenhagyta az Országos Választási Bizottságnak (OVB) a Fidesz és a KDNP népszavazási aláírásait hitelesítő döntését - közölte a testület.

A jogerős végzés szerint H. Zs ügyvéd, mint kérelmező mindhárom népszavazási kezdeményezést megtámadó felülvizsgálati kérelme nem volt alapos.

H. Zs. beadványában azt közölte: nem tartja elégségesnek az aláírás-ellenőrzésnél alkalmazott statisztikai és matematikai módszereket.

Mint írta, egy kereskedelmi rádióban elhangzott műsor után támadt benne a kétely. A műsorban közlése szerint azt állították, hogy egyesek többször (huszonötször) is aláírták a népszavazást támogató íveket.

A bíróság arra hívta fel a figyelmet, hogy mindhárom kérdés esetében a szükségesnél 50 ezer több érvényes aláírás érkezett, a kérelmező által említett alacsony számú aláírás nem indokolja a matematikai statisztikai módszer mellőzését.

A saját ügyében eljáró ügyvéd formai kifogást is támasztott; eszerint az OVB nem bírálta el ebben az ügyben december 4-én benyújtott beadványát. Az LB erre azt közölte: e kifogást érdemben éppen azért nem bírálhatta el, mivel azzal kapcsolatban "bírósági felülvizsgálatra alkalmas OVB határozat nem érkezett".

Az OVB szerda este állapította meg, hogy a Fidesz mindhárom népszavazási kezdeményezésében összegyűlt a megfelelő számú aláírás, így várhatóan a tandíj, a vizitdíj és a kórházi napidíj kérdésében kiírható a referendum.

Címlapról ajánljuk
Százmilliárdok úszhattak volna el, Varga Mihály elmondta, mi történt az MNB-nél

Százmilliárdok úszhattak volna el, Varga Mihály elmondta, mi történt az MNB-nél

Több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget és több száz milliárd forintnyi fizetési kötelezettséget sikerült elkerülni a jegybanki alapítványoknál az új MNB-vezetés intézkedéseinek köszönhetően 2025. márciusa után – mondta Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke az intézmény működésével kapcsolatos visszaéléseket feltáró országgyűlési vizsgálóbizottság csütörtöki budapesti ülésén.

Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke szerint az csak a minimum, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kivizsgálja az ügyet, amelynek nyomán Lezsák Sándor neve tévesen szerepelt a most nyilvánosságra hozott ügynöknévsorban, de további jogkövetkezményei is lehetnek a hibának.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×