Infostart.hu
eur:
364.45
usd:
324.59
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Eörsi Mátyás lemond frakcióvezetői tisztségéről Kóka János javára

Eörsi Mátyás lemond frakcióvezetői tisztségéről Kóka János pártelnök javára. Ezt a liberális politikus maga mondta el az MTI-nek szerdán.

Kóka Jánossal áprilisban megbeszélt megállapodásunk értelmében a frakcióvezetői tisztséget átengedem a párt elnökének - mondta Eörsi Mátyás hozzátéve: Kóka János decemberben megválik gazdasági miniszteri tisztségétől, és a szabad demokraták elnöki posztja mellett a frakció vezetését is átveszi.

Kérdésre válaszolva az SZDSZ politikusa elmondta: a következő frakcióülésen javaslatot tesz Kóka János frakcióvezetőségére, így a pártelnök még az Országgyűlés őszi ülésszakának végén átveheti a liberális képviselőcsoport irányítását.

Kóka János július 20-án jelentette be, hogy az év végéig lemond a gazdasági és közlekedési miniszteri posztról. Eörsi Mátyás még ugyanazon a napon jelezte: kész átadni a pártelnöknek az SZDSZ-frakció vezetését. Kóka Jánost március 31-én választották a Szabad Demokraták Szövetsége elnökévé. A politikus utódja a gazdasági tárcánál Kákosy Csaba lesz.

Címlapról ajánljuk
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Összeomlott a dízelalku, jön a szuperhatalmi csúcstalálkozó - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Összeomlott a dízelalku, jön a szuperhatalmi csúcstalálkozó - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

A demokrata többségú Kongresszus Donald Trump elnök ellenállása mellett is újraindíthatja a fegyverszállítmányokat Ukrajnának. Alakul a Putyin-Trump-Hszi csúcstalálkozó, közben Amerika is tárgyal Ukrajnával és dolgoznak egy újfajta biztonsági rendszer kialakításán. A donyecki fronton a helyzet alig változott érdemben az elmúlt napokban, Harkivben Kupjanszkot, Zaporizzsjában Ternuvatyét szorongatják az oroszok. Az orosz-amerikai dízelalku összeomlott: az orosz szállítmányok nem kötnek ki Amerikában. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború csütörtöki eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×