Infostart.hu
eur:
364.56
usd:
325.42
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

A munkáltatók a neves intézményekből érkező, gyakorlott fiatalokat keresik

Az orvosi- és a bölcsészettudományi karok állnak az első helyeken az idei felsőoktatási rangsorban. Az Országos Felsőoktatási Információs Központ összeállítása szerint még mindig a régi, nagynevű egyetemek a legszínvonalasabbak.

Ahogy tavaly, úgy idén is a nagy egyetemek vezetik a felsőoktatási rangsort - mondta az InfoRádiónak az Országos Felsőoktatási Információs Központ igazgatója.

Kerekes Gábor közölte: idén az első tízben orvosi- és bölcsészkarok szerepelnek, ide ezeken kívül egyedül az ELTE Természettudományi Kara került még be.

Az első helyen holtverseny alakult ki a tavalyi első, az ELTE Bölcsészettudományi Kara és Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara között. A harmadik a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kara lett - tette hozzá az OFIK igazgatója.

2006-ban az orvosi egyetemek, bizonyos adatok hiánya miatt, nem szerepeltek a rangsorban, ez okozta a mostani átrendeződést - közölte Kerekes Gábor, aki hozzátette: ezek a karok nyilván tavaly is jól szerepeltek volna a listán.

Oktatók és hallgatók

Az Országos Felsőoktatási Információs Központ az oktatók, illetve a hallgatók minősége, kiválósága alapján állítják össze a rangsort.

Az oktatóknál azt vizsgálják, hánynak van közülük tudományos fokozata és hány diák jut egyre-egyre, a hallgatóknál pedig azt, hányan kerülnek be az intézményekbe nyelvvizsgával, és milyen pontszámmal jutottak be - magyarázta Kerekes Gábor.

Az OFIK igazgatója elmondta: az, hogy az oktatási tárca meghatározta, hogy mely szakokra hány hallgatót lehet felvenni, alig befolyásolta a rangsort.

Neves egyetem és szakmai gyakorlat

A munkáltatóknál sokat nyom a latba, hogy a munkát kereső fiatalok mely felsőoktatási intézményben végeztek - mondta az InfoRádiónak a DBM Magyarország ügyvezető partnere.

Cservenyák Tamás közölte: azok a munkaadók, amelyek megtehetik, hogy válogatnak, eszerint is szelektálnak a hozzájuk jelentkezők közül.

A karriertanácsadó-vállalat ügyvezető partnere szerint a nevesebb intézmények magasabb színvonalú képzést biztosítanak.

Cservenyák Tamás elmondta: gyakorlat, hogy a munkáltatók azokat a frissen végzett fiatalokat választanak ki, akik már dolgoztak munkahelyen, megszokták a légkört és nagyjából ismerik az egyes osztályokat, jó esetben pedig szakmai tapasztalatuk is van.

A megszerzett tapasztalat javíthatja azok esélyeit is a munkakeresésben, akik kevésbé neves egyetemen vagy főiskolán végeztek - közölte a DBM Magyarország ügyvezető partnere.

Hanganyag: Seres Gerda

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×