eur:
397.26
usd:
357.06
bux:
73896.18
2024. szeptember 30. hétfő Jeromos

Továbbra sincs felelős a János kórházban

Megszüntette a Szent János Kórház főigazgatója ellen egy hónapja indított fegyelmi eljárást a Fővárosi Közgyűlés egészségügyi bizottsága. A testület szabad demokrata elnöke közölte: a vizsgálat szerint Kázmér Tibort nem terheli felelősség az intézményben egy hónapja történt liftleállások miatt.

A Fővárosi Közgyűlés egészségügyi bizottságának elnöke az InfoRádióban azt mondta: a bizottság a fegyelmi biztos javaslatát hagyta jóvá, amely szerint nem igazolható a főigazgató közvetlen felelőssége az ügyben.

Szolnoki Andrea hozzátette: információik szerint a kórház gazdasági igazgatója sem írásban, sem szóban nem továbbította Kázmér Tibornak a liftekért felelős műszaki szakember jelentését, amely szerint az intézményben rossz állapotban van a felvonók többsége, és ez zavart okozhat a betegellátásban.

A szabad demokrata politikus hangsúlyozta: az egészségügyi bizottságnak nincs jogosultsága megnevezni a felelősöket. Azt mondta: úgy tudja, a főigazgató belső vizsgálatot indított az ügyben.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor: ha baj van, a magyarok példásan összefognak, ebből kéne valamit átmenteni a békeidőkre

A miniszterelnök beszéde nyitja meg az Országgyűlés őszi ülésszakát. Szólt az árvízi védekezésről, a gyermekeket érintő nyári intézkedésekről is. A gazdasági semlegesség politikáját kell felépíteni szerinte, nem szabad egyik blokk mögé sem beállni.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.01. kedd, 18:00
Csató Gábor
az Országos Mentőszolgálat főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×