Infostart.hu
eur:
362.7
usd:
323.32
bux:
147388.99
2026. november 5. csütörtök Imre

Tiszta Amerika: seriffek áraszthatják el Budapestet!

Seriffeket szeretnének a kerületi önkormányzatok - derült ki azon a megbeszélésen, amelyen fővárosi polgármesterek vettek részt. Molnár Gyula, Újbuda polgármestere elmondta, hogy a seriff-rendszerű önkormányzati rendőrséget a főváros felügyelné és jelentős részben finanszírozná is.

Az újbudai polgármester szerint "nagyon gyengén működik" a rendőrség olyan, az állampolgárok életét közvetlenül befolyásoló területeken, mint az illegális árusítás felszámolása, a közterületeket zavaró események megszüntetése.

Molnár Gyula az InfoRádióban elmondta: ezen problémák kiküszöbölésére jó megoldás lenne az önkormányzati rendőrség felállítása. "A rendőrségnek fontos szerepe van a bűnüldözésben, a karhatalmi tevékenységekben, a terrorizmus elleni harcban. Az önkormányzati rendőrségnek viszont komoly feladata lehetne a bűn megelőzésében" - tette hozzá a XI. kerület polgármestere.

Az önkormányzati rendőrség több lenne, mint közterület-felügyelet, de kevesebb lenne, mint igazi rendőrség. "A legnagyobb bajnak azt látjuk, hogy a közterület-felügyeletnek rendkívül rossz az arculata. A másik gond, hogy elsősorban a fővárosban, rendkívül tagolt szervezetről van szó. Ma úgy látjuk, hogy az egységesség hiánya a legnagyobb probléma" - mondta Molnár Gyula.

Újbuda polgármestere szerint első lépésben a rendőrségnek kellene elfogadnia, hogy egy ilyen elképzelés nem gyengíti a hatáskörüket, hanem tehermentesíti őket.

A szervezet felállításához szükséges pénzről szólva Molnár Gyula kijelentette: ma a kerületi önkormányzatok kétmilliárd forintot költenek a rendőrség plusztámogatására. "Ha ehhez hozzáadjuk a közterületekkel foglalkozó szervezeteket, akkor az további 1-1,5 milliárd forint kiadást jelent. Ez és egy jelentős állami támogatás lehet az elképzelés pénzügyi alapja" - fejtette ki Újbuda polgármestere.

"Ez a klasszikus amerikai seriffrendszer, ahol az önkormányzat lenne a felügyelő, azaz a települések saját szervezetéről lenne szó" - hangsúlyozta Molnár Gyula.

Hanganyag: Tenczer Gábor

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás külpolitikai szakértő szerint bár Donald Trump Make America Great Again-politikája alapvetően sikeres volt, mégis elpártoltak tőle a latinok és a feketék, véget érhetett a „trumpi koalíció kora” – erről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora.

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Magához tért a dollár, megtorpant a forint lendülete

Magához tért a dollár, megtorpant a forint lendülete

A demokraták félidős választási tarolása után szerdán gyengült a dollár, a forint pedig másfél havi csúcsra erősödött az euróval szemben – itthon ráadásul a vártnál jobb, 8,2 százalékos éves ipari bővülés is támogatta a hangulatot. Csütörtökön azonban megfordult a kép: a dollár elkezdte ledolgozni veszteségei egy részét, a forint pedig a délelőtti kereskedésben fokozatosan csúszott vissza a reggeli szintekről. A nap fő eseménye a Bank of England kamatdöntése lesz, amelyen 2023 augusztusa óta először emelkedhet a brit alapkamat. Délután 363,1 forintnál jár az euró, a dollárt pedig 323,8 forintért jegyzik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×