eur:
397.26
usd:
357.06
bux:
73896.18
2024. szeptember 30. hétfő Jeromos

"A magyar képviselőknek fogalmuk sincs arról, hogy miről szavaznak"

Az Állami Számvevőszék elnöke szerint Magyarországon a rendszerváltozás óta egyetlen kormány sem készített hatástanulmányokat a döntéseiket megelőzően. A Közgazdaságtudományi Intézet tudományos főmunkatársa megerősítette Kovács Árpád szavait, és azt mondta, emiatt a magyar parlamenti képviselőknek fogalmuk sincs arról, hogy miről szavaznak.

Kormányzati kudarc. Így nevezik, ha egy országot irányító testület döntésének nem várt, káros következményei vannak. Ez azokban az országokban gyakori, ahol a kormány döntéseit nem előzik meg hatástanulmányok, azaz nem mérik fel, hogy a döntéseknek a társadalom egyes csoportjaira nézve milyen következményei lesznek.
Fiskális alkoholizmus négyévenkénti nagy beruházásokkal

Már pedig Magyarországon - az Állami Számvevőszék elnöke szerint - az elmúlt 17 évben így születtek a döntések. Kovács Árpád egy konferencián azt mondta: a gazdaságpolitikát "fiskális alkoholizmus" jellemzi, a választások előtti "nagy berúgásokat" a kijózanodás, a visszafogás követi. Kovács Árpád hosszú távú tervezési szemléletet, alternatív tervek kidolgozását, a törvények hatástanulmányainak összeállítását sürgette.

Mindezt az InfoRádióban megerősítette a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaságtudományi Intézetének tudományos főmunkatársa is.

Tóth István János szerint a legjobb az lenne, ha a hatásvizsgálatok előzetesen készülnének, de egy döntés következményeinek utólagos felmérése is hasznos információkkal szolgálhat.

A szakember megerősítette, hogy bár a józan paraszti ész azt diktálná, hogy minden döntést megelőzzön egy ilyen, ezt sajnos Magyarországon eddig minden kormány figyelmen kívül hagyta.

Ennek következtében a parlamenti képviselőknek fogalmunk nincs arról, hogy milyen hatásuk van az általuk meghozott döntéseknek - mutatott rá Tóth István János.

Az MTA főmunkatársa hozzátette: Nyugat-Európában ennek már megvan mind az intézményi, mind a törvényi háttere.

Hanganyag: Nagy Tamás

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor: ha baj van, a magyarok példásan összefognak, ebből kéne valamit átmenteni a békeidőkre

A miniszterelnök beszéde nyitja meg az Országgyűlés őszi ülésszakát. Szólt az árvízi védekezésről, a gyermekeket érintő nyári intézkedésekről is. A gazdasági semlegesség politikáját kell felépíteni szerinte, nem szabad egyik blokk mögé sem beállni.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.01. kedd, 18:00
Csató Gábor
az Országos Mentőszolgálat főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×