Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
323.57
bux:
147481.93
2026. november 5. csütörtök Imre

Megszűnik a nyugdíjasbérlet a BKV-nál

Megszűnik a helyközi nyugdíjasbérlet a BKV-nál, mert a gazdasági minisztérium jövő évtől nem támogatja tovább ezt a tarifaformát - a többi között erről volt szó a fővárosi kabinet ülésén. A városvezetés támogatta emellett, hogy 800 forintról a tízszeresére, 8000 forintra növekedjen a teherautók behajtási díja Budapesten.

A fővárosi kabinet hétfői ülésén támogatta azt a finanszírozási szerződést, amely szerint a gazdasági minisztérium jövőre 587 millió forinttal járul hozzá a Budapest közigazgatási határán túl érvényes tanuló HÉV-bérletek árához - mondta az InfoRádiónak Nyáry Krisztián, a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója.

Elhangzott ugyanakkor az is, hogy a GKM a helyközi nyugdíjas bérletek támogatását megszünteti.

Így tehát az a mintegy négyezer 60 és 65 év közötti utas, aki nyugdíjas ugyan, de még nem jár neki a 65 év fölötti utasokra érvényes ingyenes utazási lehetőség, várhatóan többet fizet majd a helyközi bérletért, mint eddig.

A városvezetés támogatta azt az előterjesztést, amely szerint a 3,5 tonnásnál nehezebb teherautók behajtási díja a jelenlegi havi 800 forintról a tízszeresére, 8.000 forintra növekedjen.

A díjat a jövőben nem cégenként, hanem rendszámonként kell befizetni. Előfordult ugyanis olyan társaság, amely eddig két teherautóra váltott engedélyt a tulajdonában álló mintegy 200 kamion helyett.

Az engedélyeket a jövőben szigorúbban ellenőrzik majd. A városháza évi mintegy egymilliárd forint pluszbevételre számít a változások nyomás, amit mélygarázsok, parkolóházak építésére szán.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás külpolitikai szakértő szerint bár Donald Trump Make America Great Again-politikája alapvetően sikeres volt, mégis elpártoltak tőle a latinok és a feketék, véget érhetett a „trumpi koalíció kora” – erről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora.

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×