Infostart.hu
eur:
364.32
usd:
324.51
bux:
145592.22
2026. november 5. csütörtök Imre

Már nincs visszaút: két nap múlva megbénul az ország

Megtartja a szerdára tervezett országos sztrájkot a Liga Szakszervezetek - közölte az érdekképviselet elnöke a kormánnyal folytatott mai sztrájkegyeztetésen.

Gaskó István hangsúlyozta: továbbra sem tartják elfogadhatónak, hogy a kormány ragaszkodik a nyugdíjba vonulóknak 8 százalékos veszteséget okozó nyugdíjszámítási rendszerhez, valamint az egészségbiztosítás reformtervezetéhez.

A szakszervezeti vezető szólt arról is, hogy átvették a kabinettől a korkedvezményes nyugdíjazás szabályainak módosítására kidolgozott ütemtervet, és azt tanulmányozni fogják.

Közben a szerdára meghirdetett munkabeszüntetéshez újabb szervezetek csatlakoztak, így sztrájkolnak 21-én a vasutasok, a Rába munkavállalói, a pedagógusok, valamint a Volán- és a Ferihegyi Repülőtér több szakszervezetéhez tartozó dolgozók.

A demonstráción részt vesz a Munkástanácsok Országos Szövetsége is. Vasárnap a Fidesz a sztrájk támogatására szólította fel szimpatizánsait.

Az összes demonstráló számát egyelőre nem lehet megbecsülni, a LIGA Szakszervezetek honlapján ugyanakkor az olvasható, hogy a szövetség tagszervezetein kívül további 37 érdekvédelmi szervezet vesz részt a Szolidaritás Napján.

Megtartják holnap az újabb létszámleépítések és munkakörülményeik romlása miatt meghirdetett kétórás figyelmeztető sztrájkjukat a BKV két garázsának dolgozói.

Nemes Gábor, a Budapesti Közlekedési Szakszervezet és Bartha Pál, a Budai Fürst Autóbusz Szakszervezet vezetője közölte: a mai egyeztetésen sem tudtak megegyezni a közlekedési vállalat vezetésével.

A szakszervezeti vezetők szerint az üzemkezdettől két órán át tartó munkabeszüntetés a fővárosi autóbusz-forgalom 50 százalékát érinti. Az akcióhoz több budai villamosjárat dolgozói is csatlakoztak.

Nemes Gábor, a Budapesti Közlekedési Szakszervezet vezetője elmondta, hogy nem közlekedik például a 7-es, a 3-as, a 61-es vagy a 21-es busz.

A BKV-nak nagyjából 1.200 autóbusza van, ezeknek mintegy fele marad a garázsban kedd reggel.

Korábban Regőczi Miklós, a BKV vezérigazgató-helyettese azt mondta: vizsgálni fogják a meghirdetett sztrájk jogszerűségét.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke szerint az csak a minimum, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kivizsgálja az ügyet, amelynek nyomán Lezsák Sándor neve tévesen szerepelt a most nyilvánosságra hozott ügynöknévsorban, de további jogkövetkezményei is lehetnek a hibának.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Hatalmas esésben az AI-papírok

Hatalmas esésben az AI-papírok

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq 4, az S&P 500 közel 2,5 százalékot zuhant, miközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×