Calin Tariceanu román kormányfő üdvözölte a döntést, ugyanakkor hozzátette: Romániából nem élnek majd tömegesen a lehetőséggel. A kormányülésen öt megállapodást írtak alá a nyilvánosság előtt, további tízet pedig véglegesítettek.
A dokumentumok a gazdasági és kulturális élet, a kisebbségvédelem, valamint az infrastrukturális fejlesztés területeit fogják át. Az együttes ülés előtt Gyurcsány Ferenc Markó Bélával, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség vezetőjével találkozott.
PM: túl a mélyponton
A Pénzügyminisztérium szóvivője szerint a harmadik negyedéves GDP-adatok azt mutatják, hogy a gazdaság túl van a növekedési mélyponton.
Pichler Ferenc elmondta: a rövid bázisú növekedési index 0,3 százalék lett, a megelőző negyedévi 0,1 százalék után. Úgy vélte: látható, hogy a kormány által meghirdetett konszolidáció sikeresen halad.
Szólt arról is, hogy a tárca jelenleg 2,2 százalékos idei GDP-bővüléssel számol, és csak a részletes számok ismeretében tekintik át újra az előrejelzést.
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint egy százalékkal bővült a bruttó hazai termék az idén a harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva.
A Fidesz alelnöke szerint mélyponton van a gazdasági növekedés. Varga Mihály az InfoRádióban azt mondta: egyelőre nem látja azt a programot, amely lendületet adhat a magyar gazdaságnak.
Feljelentést tesz a légiforgalmi irányítók
A légi közlekedés biztonságának veszélyeztetése miatt, ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz a Magyar Légiforgalmi Szolgálatok Szakszervezetének elnöke.
Metes György indoklása szerint a pár hónapja átadott, repülésmeteorológiai rendszer gyakran hamis információkat szolgáltat az időjárási körülményekről, például a szélirányról, illetve a sebességről.
Közölte: egy állománygyűlésen a munkáltató elismerte, hogy a berendezés valóban szolgáltat hamis adatokat, de - mint fogalmazott - a gyártó nem tudja megszüntetni a hibákat.
A HungaroControl Zrt. közleményében hangsúlyozta: a szigorú szakmai szabályoknak megfelelően kivizsgálták az esetet, de nem találták megalapozottnak a szakszervezet észrevételeit.
Ítélet Energol-ügyben
Első fokon hat vádlottat ítélt letöltendő szabadságvesztésre a 18 közül az Energol-ügyben a Pesti Központi Kerületi Bíróság. A hat vádlott felfüggesztett szabadságvesztést kapott, öt embert felmentettek.
A letöltendő szabadságvesztések közül egyik sem haladja meg a kétéves időtartamot.
A vád szerint az 1990-es évek legnagyobb olajügyében a bűnözői csoport több tízmillió liter ismeretlen eredetű kőolaj forgalmazásával és közterhek meg nem fizetésével követte el a súlyos bűncselekmény-sorozatot.
Fenyeget a Gazprom
Megfenyegette Európát a Gazprom; az orosz cég egyik vezetője azt mondta: ha az európai államok megakadályozzák a Balti-tengeri Északi Áramlat, illetve a Fekete-tengeri Déli Áramlat gázvezeték építését, akkor a kontinensnek gázhiányra kell felkészülnie.
Alekszandr Medvegyev orosz sajtóbeszámolók szerint Rómában azt mondta: ha egyik terv sem valósul meg, akkor Európa meg fogja érezni a 85 milliárd köbméter gáz hiányát, és kérdéses, honnan szerzi be a nyersanyagot.
A Nyezaviszimaja Gazeta című moszkvai lap emlékeztetett: az elmúlt hónapokban Észtország, Finnország, Svédország és Lengyelország is kifogásolta az Északi Áramlat tervezett vonalvezetését, Németország pedig közölte: csak akkor engedélyezi a csatlakozást a német gázelosztó hálózatokhoz, ha a vezetékhez harmadik, külső szállító is hozzáfér.
Pénteken feloldják a rendkívüli állapotot Grúziában
Grúziában pénteken oldják fel a rendkívüli állapotot - jelentette be az állami televízióban a kaukázusi ország parlamentjének elnöke.
Az egy hete bevezetett korlátozást a zavargásokba torkolló tüntetések miatt rendelte el Mihail Szaakasvili elnök.
A rendelet alapján korlátozták a gyülekezési jogot és a sajtószabadságot. Oroszország az emberi jogok súlyos megsértésének tekintette a rendkívüli állapot bevezetését, az intézkedést a NATO, az Európai Bizottság és az Európa Tanács is bírálta.
Grúziában január 5-én tartják az elnökválasztást; a parlamenti voksolás időpontjáról népszavazáson döntenek.
Újra le kellett zárni az alsó rakpartot Budapesten