Infostart.hu
eur:
362.92
usd:
323.46
bux:
147691.06
2026. november 5. csütörtök Imre

Fegyelmi és kamatos díjvisszafizetés az elszámolt kuka miatt

Majdnem öt évig háromszoros szemétszállítási díjat szedett be egyik törökbálinti ügyfelétől az AVE Tatabánya Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Zrt. A cég elismeri a hibáját, bocsánatot kér Takács Zsuzsannától, fegyelmit ad a hibázó munkatársnak és kamatostul visszafizeti a pénzt hallgatónknak.

A panaszos, Takács Zsuzsanna az InfoRádió Fórum című műsorához fordult történetével. Közlése szerint a cég már elismerte, hogy egy adminisztrációs hiba miatt 2003 óta több pénzt szedtek be tőle, mint amennyi jogos lett volna, azon viszont még vitáznak, hogy a hölgynek 75 vagy 50 literes "kukája" van az eddig tévesen nyilvántartott 240 literes helyett.

A tatabányai cég elismeri a hibáját. A közleményben az olvasható, hogy az AVE 2003. május 16-án kötött közszolgáltatási szerződést az ügyféllel. A visszaküldött dokumentumban Takács Zsuzsanna kijavította a tároló edény űrtartalmát. A cég számlázást végző munkatársa azonban nem vezette át ezt a módosítást az úgynevezett törzsállományba.

Az első különbséget visszautalták

Az AVE hangsúlyozza, hogy egy ingyenes önkormányzati lapban minden évben közlik az űrtartalmak szerinti aktuális hulladékkezelési díjat. "Sajnálatos, hogy fogyasztónk több év elteltével vette észre a hibát" - teszik hozzá.

Amikor azonban az ügyfél jelezte a problémát, akkor a szállítást végzők azt az információt adták, hogy a tároló a legkisebb külterületen használatos edény, amelynek űrtartalma 75 liter. A két edény különbözetének visszamenőlegesen számított díját, 74.912 forintot idén október 29-én utalták el a hölgynek.

Jogos reklamáció

November 6-án érkezett meg a részvénytársasághoz Takács Zsuzsanna ismételt reklamáló levele, amelyben vitatta az edény űrtartalmát. Problémáját személyesen vizsgáltatta ki a közleményt aláíró Molnár Lászlóné vezérigazgató. A helyszínen járt szakember megállapította, hogy hallgatónk szemeteskukája valóban 50 liter.

A reklamáció tehát jogos volt, ezért a vezérigazgató bocsánatkérő levelet írt Takács Zsuzsannának és az őt megillető díjkülönbözetet sürgősséggel postázzák, méghozzá a kamatokkal együtt.

Hanganyag: Herczeg Zsolt

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás külpolitikai szakértő szerint bár Donald Trump Make America Great Again-politikája alapvetően sikeres volt, mégis elpártoltak tőle a latinok és a feketék, véget érhetett a „trumpi koalíció kora” – erről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora.

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Kiderült: bővülhet Matolcsy György gyanúsítási listája, csak zárt ülésen hajlandó beszélni a volt jegybankelnök

Kiderült: bővülhet Matolcsy György gyanúsítási listája, csak zárt ülésen hajlandó beszélni a volt jegybankelnök

Csütörtök délután tartja következő ülését az MNB Működésével Kapcsolatos Visszaéléseit Feltáró Vizsgálóbizottság a parlamentben. A testület még a letartóztatása előtt beidézte Matolcsy György korábbi jegybankelnököt és Varga Mihályt, az MNB jelenlegi vezetőjét. Az előzetes letartóztatásban lévő Matolcsyt ma biztos nem hallgatja meg a bizottság, a védője viszont a hírek szerint beszámol az álláspontjáról, második napirendi pontként pedig Varga Mihály személyesen beszél a képviselők előtt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×