Infostart.hu
eur:
362.82
usd:
323.39
bux:
147669.82
2026. november 5. csütörtök Imre

Eldőlt, meddig lesz határ Magyarország és Ausztria között - a nap legfontosabb hírei

Brüsszelben jóváhagyták az Európai Unió tagállamainak bel- és igazságügy-miniszterei Magyarország és nyolc másik új uniós tagállam schengeni csatlakozását. Ez azt jelenti, hogy az érintettek integrációja a szárazföldi határokon december 21-én, a repülőtereken pedig március 30-án megtörténhet.

Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszter elmondta: december végétől az osztrák, a szlovén és a szlovák határt ellenőrzés nélkül lehet átlépni, a schengeni övezet külső határai mentén ugyanakkor alaposabb lesz a vizsgálat.

A most jóváhagyott előterjesztésről kedden tárgyal az Európai Parlament.

Sólyom: erős környezetvédelmi szervezet kell

Erős jogosítványokkal rendelkező környezetvédelmi világszervezet megalakítását sürgette az ENSZ keretén belül a köztársasági elnök. Sólyom László Budapesten, a Tudomány Világfórumának nyitónapján azt mondta: erre azért van szükség, mert a globalizáció csak akkor válhat a világ javára, ha azt egy erős nemzetközi ökológiai intézmény fenntarthatósági pályára állítja és ott is tartja. A résztvevő külföldi államfők a fenntartható fejlődés és a kutatás-fejlesztés fontosságát hangsúlyozták az ellenőrizetlen gazdasági növekedéssel szemben

A Tudomány Világfórumára több mint 60 ország 400 tudósa és döntéshozója érkezett Budapestre. Az ENSZ ezen a rendezvényen indítja útjára a természeti erőforrások megóvását célzó új kezdeményezését.

Nő a családi támogatás


Jövőre a családi támogatásokra 8,3 százalékkal, mintegy 41 milliárd forinttal többet fordít a kormány mint az idén - közölte a kormányszóvivő. Budai Bernadett azt mondta: a támogatások így megőrzik reálértéküket. A kormányszóvivő hangsúlyozta: a rászoruló családoknál a támogatások az inflációt meghaladó mértékben emelkednek.

A Fidesz szerint a kormány megszorításai miatt drámai módon nehezedett meg a családok helyzete. Szijjártó Péter, az ellenzéki párt szóvivője emlékeztetett: a kormány megszüntette az adókedvezményt az egy és kétgyerekes családok számára, emellett eltörölte a rendszeres gyermekvédelmi támogatást, ennek 13. havi formáját és a 13. havi családi pótlékot is.A Fidesz sürgeti a választási irodát

A Fidesz arra kéri az Országos Választási Irodát, hogy a népszavazási kezdeményezéséhez benyújtott aláírásokat három hét alatt ellenőrizze. Pokorni Zoltán, az ellenzéki párt alelnöke elmondta: így lehetőség lenne arra, hogy a parlament még az őszi ülésszakon döntsön a referendum ügyében. Rytkó Emília, az Országos Választási Iroda vezetője az InfoRádióban irreálisnak nevezte a kérést. A Fidesz szerdán kezdte meg népszavazási kampányát; miután a kórházi napidíjról és a tandíjról szóló kezdeményezéshez leadta a kérdésenként összegyűjtött, több mint 300 ezer aláírást tartalmazó ívet.

A köztársasági elnökhöz fordulnak a betegszervezetek

A köztársasági elnökhöz fordult több mint 20 civil- és a betegek érdekeit védő szervezet, valamint érdekképviselet az egészségbiztosítás átalakítása miatt. A Magyar Orvosi Kamara elnöke elmondta: azt kérték Sólyom Lászlótól, hogy a szakértők által kidolgozott, alternatív egészségbiztosítási javaslatot terjessze a parlament elé. Éger István úgy vélte: az egészségbiztosítás átalakításáról szóló tervezet, amelyet az Egészségügyi Minisztérium készített el és a kormány jóváhagyott, téves koncepcióra épül, és arról nincs társadalmi egyetértés.

"Magyarországon ésszerűsíteni kell a közegészségügyet"

Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank szerint Magyarországon ésszerűsíteni kell a közegészségügyet. A nemzetközi pénzintézet jelentésében úgy fogalmaz: Magyarországon a GDP csaknem 8 százalékát teszik ki az egészségügyi kiadások, amelyek kétharmadát az állami kórházakban költik el, miközben a fejlett piacgazdaságokban ez az arány 30-40 százalék. Az elemzés szerint a karcsúsítás, a konszolidáció és egyes kórházak bezárása egyértelműen alapvető fontosságú a szűkös állami forrásokra nehezedő nyomás enyhítése érdekében.

Csepelről elszállítják a galvániszapot

Megkezdődött a Csepel Művek területén évek óta szabálytalanul tárolt galvániszap elszállítása - közölte a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium. A mintegy 1200 tonnányi iszapot és 220 tonnányi beszennyeződött földet speciális engedéllyel rendelkező járműveken először Szolnokra, majd az ülepítés után a dunaújvárosi veszélyeshulladék-lerakóba szállítják. A Fidesz azt kérte a környezetvédelmi minisztertől, hogy vonják felelősségre azokat, akik engedélyezték a veszélyes hulladék lerakását, és téríttessék meg az okozott károkat.

Januárban elnökválasztás Grúziában

Grúziában január 5-én rendezik az elnökválasztást - jelentette be a tbiliszi televízióban Mihail Szaakasvili elnök. A parlamenti és az elnökválasztás eredetileg jövő őszre volt kitűzve, de az ellenzék az elnökválasztás előre hozását követelte. A kaukázusi országban szerda este - a kormány megdöntésére tett kísérletre hivatkozva - 15 napig tartó rendkívüli állapotot vezetett be az elnök.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×