Infostart.hu
eur:
362.72
usd:
323.2
bux:
147828.73
2026. november 5. csütörtök Imre

A szabad demokraták a hegyvidéki erdőket féltik

Mintegy 25 hektárnyi zöldterületet szeretne építési övezetté nyilváníttatni a XII. kerületi Fidesz frakció - állítja az SZDSZ. A liberális párt önkormányzati frakcióvezetője szerint az átminősítés jelentős erdőirtással járna, így megpróbálják mindenáron megakadályozni a kezdeményezés elfogadását. Pokorni Zoltán fideszes polgármester szerint viszont jórészt olyan területekről van szó, amelyeken valójában már nincsenek fák.

A hegyvidéki ellenzék a zöldterületeket félti, a polgármester szerint azonban már nincs mit félteni. A két fél nem egyformán látja, milyen területek átminősítését kezdeményezik a fővárosi önkormányzatnál lakó- vagy intézményi övezetté.

Összesen 50 területről van szó, amelyek közül Nádasi Tibor szabad demokrata frakcióvezető szerint 6-7 minősítése valóban érdektelen, több mint 40 területen azonban az erdőt akarja megkurtítani az önkormányzat, bevételt remélve. Ebben a kerületben ugyanis az erdők melletti telkek ára hektáronként elérheti a 600 millió forintot is. Ezt azonban az ellenzékiek szerint nem lenne szabad működési kiadásokra elherdálni.

Csak papíron zöldterület?

Pokorni Zoltán polgármester azonban azt állítja: a javaslatban szereplő területek nagy része csak papíron zöldterület. A többi ingatlan felértékelésére pedig szükség van, különben 2010 környékén még a "jómódú" önkormányzatok is lehetetlen helyzetbe kerülnek az alacsony állami támogatás miatt.

Elmondta azt is: már korábban megállapodás született a kerület és a főváros között, ekkor olyan területeket minősítettek erdőkké, amelyek korábban nem azok voltak. Ezért cserébe más területeket telekké kellett volna minősíteni, ezt azonban csak részben tette meg a főváros.

Úgy tudja: a főváros azért nem minősítette át ígérete szerint a megjelölt területeket, mert az akkori polgármester és a budapesti főépítész nem tudott egyezségre jutni a Márvány utcai sétálóutca ügyében. Pokorni Zoltán szerint tehát a fővárosnak most jóvá kellene hagynia az átminősítési kérelmet.

Hanganyag: Seres Gerda

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×