Infostart.hu
eur:
363
usd:
323.34
bux:
147662.84
2026. november 5. csütörtök Imre

Véget ért a vasutasok sztrájkja

Reggel 8 órakor végetért a vasúti dolgozók kétórás figyelmeztető sztrájkja. A MÁV sajtófőnöke a munkabeszüntetés idején elmondta: a sztrájk mintegy 600 járatot érintett; késésekre, járat-kimaradásokra és útvonal-rövidülésekre kell számítani. A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének elnöke az InfoRádióban azt mondta: a szolgálatban lévő vasutasok 90 százaléka sztrájkolt.

Szerda reggel 8 órakor véget ért a vasúti dolgozók hajnali hat órakor kezdődött kétórás figyelmeztető sztrájkja.

A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének vezető ügyvivője sikeresnek értékelte a sztrájkot, hiszen a vasutas munkavállalók jelentős többsége részt vett a munkabeszüntetésben.

Mózes Tibor elmondta: információik szerint néhány helyen a munkáltató sztrájktörőkkel váltotta ki a sztrájkoló munkavállalókat, fizikai atrocitásról nem tudnak.

Simon Dezső, a Vasútasok Szakszervezete elnöke elmondta, hogy a beérkezett információk alapján nagy arányú volt a sztrájk támogatottsága, a vonatok döntő többsége állt.

A MÁV sajtófőnöke az InfoRádióban korábban hangsúlyozta: a sztrájk idején biztosítják az utasbiztonságot, a fűtést és a világítst is.

Kavalecz Imre szerint a fővárosban a Déli és a Kelenföldi pályaudvaron a dolgozók többsége felvette a munkát.

A Keleti és a Nyugati pályaudvaron a dolgozók sztrájkoltak, ezért onnan nem indultak és oda nem érkeztek vonatok.

A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének elnöke az InfoRádióban azt mondta: a szolgálatban lévő vasutasok 90 százaléka sztrájkolt.

Gaskó István korábban hangsúlyozta: azok a vonatok sem érkeznek meg a célállomásra, amelyek elindultak 6 óra után, mert a közbeeső állomásokon tart a sztrájk.

A MÁV információja szerint Rákos és Kőbánya-Felső állomásokon is dolgoztak, így az Újszász vonalon közlekedő járatok egy része is ment.


Mozdulatlanul (fotó: InfoRádió - Nagy Tamás) (képgaléria)

A GYSEV Zrt. vonalain nem volt figyelmeztető sztrájk, de az országos demonstráció miatt a vállalat vonatainak menetrendje is módosult.

A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete és a Vasutasok Szakszervezete azért szervezte a munkabeszüntetést, mert így kívántak tiltakozni a vasúti szárnyvonalak tervezett bezárása ellen. A VDSZSZ elnöke szerint mintegy 5-6 ezer munkavállaló sztrájkolt.

A MÁV sajtófőnöke hangsúlyozta: a vasúttársaság azon lesz, hogy a munkabeszüntetés után a forgalom minél előbb helyreálljon, de várhatóan egész nap lesznek késesek és járatkimaradások.

Az elővárosi forgalomban azok a vonatok indulnak el a sztrájk
után először, amelyek indulási ideje a 8 órához legközelebb esik.

Kavalecz Imre közölte: ha az utasok a sztrájk miatt lemondanak utazásukról, akkor jegyüket kezelési költség levonása nélkül visszatérítik, vagy másnapra érvényesítik.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Tisza-kormány: döntött a bíróság, nem engedik ki Matolcsy Györgyöt, közben egyre nagyobb port kavarnak az ügynökakták

Tisza-kormány: döntött a bíróság, nem engedik ki Matolcsy Györgyöt, közben egyre nagyobb port kavarnak az ügynökakták

Helybenhagyta Matolcsy György és két további gyanúsított letartóztatását a Fővárosi Törvényszék: csütörtöki közleményük szerint többek között bizonyítékok eltüntetésének veszélye miatt döntöttek így. Közben egyre nagyobb politikai vitát vált ki az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Levéltár bocsánatot kért, amiért Lezsák Sándor neve megfigyeltként tévesen bekerült az ügynökadatbázisba, Bóka János emiatt az oldal felfüggesztését és Tarr Zoltán távozását követeli. Közben Vitézy Dávid bejelentette, hogy januártól Kállai Éva vezeti a HungaroControlt, és ismertette a kormány döntését egy gyömrői iskolaépítésről, valamint a 442-es főút fejlesztésének előkészítéséről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×