Infostart.hu
eur:
362.91
usd:
322.62
bux:
147474.24
2026. november 5. csütörtök Imre

A Fidesz rendezvényének megzavarására készülnek?

Az országos rendőrfőkapitány szerint vannak arra vonatkozóan információk, hogy a keddi állami ünnepségeket és a Fidesz rendezvényét is megzavarhatják. Hétfő este húsz embert állított elő a rendőrség. Egy embert, Toroczkai Lászlót őrizetbe vett. A zavargások során több rendőr és néhány civil is megsérült.

Nem vette át Toroczkai László a rendőröktől azt a tiltó határozatot, amely szerint a szabadság téri rendezvény után nem vonulhatnak át a résztvevők az Operaházhoz - mondta az országos rendőrfőkapitány. Bencze József hozzátett : a férfit telefonon is értesítették erről.

Ennek ellenére Budaházy Györggyel - aki jelenleg lakhelyelhagyási tilalom alatt áll -, együtt szólították fel a tömeget arra, hogy vonuljanak az Operaház elé, ahol a miniszterelnök tartott beszédet. Bencze József elmondta: többször felszólították a tömeget, hogy hagyják abba a jogellenes tüntetést.

A tömeg válaszul kövekkel dobálták meg a rendőröket. Ezért vízágyút, könnygázt vetettek be a tüntetőkkel szemben.

A rendőrség 20 embert állított elő, közülük egyet, Toroczkai Lászlót őrizetbe vette. Több rendőr és civil is megsérült a tömegoszlatás során. A rendőri technikai eszközökben, gépkocsikban, vízágyúkban - miután azt is megpróbálták felgyújtani - több millió forintos kár keletkezett.

Több gépkocsit a Nagymező utcában a rendbontók felborítottak, többet megrongáltak.

A főkapitány szerint a törvényeknek megfelelően jártak el a helyszínen lévő parancsnokok, amikor a tömegoszlatás mellett döntöttek. Ehhez vízágyút, könnygázt használtak. Cáfolta, hogy gumilövedék lett volna a rendőröknél.

A főkapitány megjegyezte azt is: vannak arra vonatkozóan információk, hogy a keddi állami ünnepségeket és a Fidesz rendezvényét is megzavarhatják. Az ellenzéki párt rendezvényének biztosítása kiemelt feladat, hiszen a rendzavarók felbukkanhatnak a nagy tömegben.

A sajtótájékoztatón részt vett a budapesti és a Készenléti Rendőrség vezetője is. A rendőri vezetők hangsúlyozták, hogy azok az állampolgárok, akik a rendbontás miatt kárt szenvedtek, kártérítést követelhetnek majd azoktól, akikről a rendőrök bebizonyítják, hogy részt vettek a rendbontásban és a gyújtogatásban.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Hírügynökségi jelentések szerint Izraelben megegyeztek az előző kormány leváltásának lépéseiről a változást akaró pártok. Az egy héttel ezelőtti választásokat követően kevés esély mutatkozott egy ilyen megoldásra, most mégis megtörtént. Az események hátteréről az InfoRádió Kovács Tamás egyetemi docenst, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Rendészetelméleti és Történeti Tanszékének vezetőjét kérdezte.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Tisza-kormány: egyre nagyobb port kavarnak az ügynökakták, új vezető a légi közlekedés élén

Tisza-kormány: egyre nagyobb port kavarnak az ügynökakták, új vezető a légi közlekedés élén

Sorra kerülnek elő ismert nevek az ügynökakták kereshetővé tétele után, miközben az elszámoltatás több szálon folytatódott. Nyomozás indult Navracsics Tibor minisztériumának egy 1,8 milliárd forintos támogatása miatt, a nyomozók iratokat foglaltak le a Külügyminisztériumban, Bús Balázs letartóztatását pedig december 25-ig meghosszabbították. A parlament a kisnyugdíjakról, az adókról és a kamarai hozzájárulásról vitázott, miközben megjelentek az Otthon Start kifutásának átmeneti szabályai és az új panelprogram részletei.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×