Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
322.97
bux:
147738.42
2026. november 5. csütörtök Imre

"Az autózás nem kötelező" a kormánybiztos szerint

A kormány eltökélt, és bevezeti az objektív felelősség elvét, annak ellenére, hogy jogászok aggályosnak és a magyar jogrendszerrel összeegyeztethetetlennek tartják azt - mondta az InfoRádiónak Kondorosi Ferenc. Az Új Rend végrehajtásáért felelős kormánybiztos kiemelte: nem lehet szó a sebességhatárok emeléséről, és az ittas vezetés szabályozásának enyhítéséről.

A hazai jogrendszer is ismeri az üzembentartói felelősséget, amely széleskörű felelősségvállalást takar - mondta az InfoRádiónak az Új Rend végrehajtásáért felelős kormánybiztos.

Kondorosi Ferenc kiemelte: a kormány eltökélt, és bevezetik az objektív felelősség elvét, amely a közlekedési kultúra javításának szükséges és arányos eszköze. Hozzátette: a kormány a jövő év első négy hónapjában még türelmi időt hagyna a felkészülésre.

A felelős magatartás és a felelős döntés irányába mutató lépés az objektív felelősség elvének bevezetése, amely a kormány tervei szerint a gépkocsi üzembentartóját terhelné januártól a szabálysértések elkövetésénél - hangsúlyozta a kormánybiztos.

Kondorosi Ferenc szerint jogállamban évek telnek el, amíg ennek a kultúrája kialakul, így nem tart attól, hogy perek sokasága indul el.

A kormánybiztos kiemelte: a tervezet átgondolt, és kitűnő szakértők készítették több hónapos munkával. Kondorosi Ferenc azzal a felvetéssel sem értett egyet, hogy az objektív felelősség elvének bevezetése alkotmányosan aggályos lenne.

"Az autózás nem kötelező" - mondta a kormánybiztos annak kapcsán, hogy aki minimálbérre van bejelentve, az nehezen fizetné ki a szabálysértésért kirótt büntetést.

Kondorosi Ferenc nem lehet szó a sebességhatárok emeléséről, és az ittas vezetés szabályozásának enyhítéséről. "Az alkoholos befolyásoltság közismerten nem javítja a reflexet és a szellemi képességeket. Lehet, hogy a szerelemben igen, de arról sem vagyok meggyőződve" - vélekedett.

Hanganyag: Rezsek Gyõzõ

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Hírügynökségi jelentések szerint Izraelben megegyeztek az előző kormány leváltásának lépéseiről a változást akaró pártok. Az egy héttel ezelőtti választásokat követően kevés esély mutatkozott egy ilyen megoldásra, most mégis megtörtént. Az események hátteréről az InfoRádió Kovács Tamás egyetemi docenst, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Rendészetelméleti és Történeti Tanszékének vezetőjét kérdezte.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
KBC-vezér: Pozitív jeleket látunk Magyarországon, de ez nekünk önmagában nem elegendő

KBC-vezér: Pozitív jeleket látunk Magyarországon, de ez nekünk önmagában nem elegendő

Óvatos optimizmussal tekint Magyarországra a KBC, de a befektetési döntésekhez a politikai hangulat javulása önmagában nem elég – mondta a Portfolio-nak adott interjúban Johan Lema. A belga KBC Asset Management vezérigazgatója szerint a kiszámíthatóbb gazdaságpolitika a részvény- és a kötvénypiacot egyaránt támogathatná, a globális kamatok azonban tartósan magasabb szinten maradhatnak. A szakember úgy véli, a lakossági befektetési kedv európai elmaradásáért a pénzügyi szektor is felelős, ugyanis túl technikaivá teszi a befektetéseket. Lema arról is beszélt, hogy a KBC-nél már valódi ügyfélpénzt kezelő alapok működtetésében vesznek részt AI-modellek, a portfóliómenedzserekre azonban továbbra is szükség lesz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×