Infostart.hu
eur:
364.27
usd:
324.67
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Bodó Imre váltja a lemondott Kispál Ferencet a Fidesz-frakcióban

Bodó Imrét, Tiszasziget polgármesterét jelöli a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) az országgyűlési képviselői mandátumáról lemondott Kispál Ferenc helyére a Fidesz-frakcióba - mondta a szervezet szövetségi igazgatója.

Tiszasziget polgármestere, Bodó Imre lehet a mandátumáról lemondott fideszes képviselő, Kispál Ferenc utóda a legnagyobb ellenzéki párt parlamenti frakciójában.

A Fidesz és a Magosz választási megállapodása alapján a Magosznak öt parlamenti helye van a Fidesz-frakcióban.

Kispál Ferenc, aki a Fidesz Csongrád megyei területi listájáról jutott be az Országgyűlésbe, múlt héten pénteken közölte, lemond mandátumáról, miután a Népszabadság nyilvánosságra hozta, hogy egy mobiltelefonnal rögzített felvétel szerint a magoszos képviselő parlamenti padtársa helyett is megnyomta a szavazógombot több alkalommal, még júniusban.

Budai Gyula szövetségi igazgató elmondta: a Magosz szerdai országos választmányi ülésén döntött úgy, hogy Bodó Imrét jelöli Kispál Ferenc helyére a Csongrád megyei listáról. Bodó Imre 1998 óta Tiszasziget polgármestere a Fidesz és a KDNP színeiben.

A mandátum sorsáról szóló a végső döntést a Fidesz elnöksége mondja majd ki.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×