Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
322.97
bux:
147738.42
2026. november 5. csütörtök Imre

Negyedével nőhet a minisztériumi szakmai vezetők fizetése

Versenyképesebbé tenné a minisztériumi osztályvezetők, főosztályvezetők és szakállamtitkárok fizetését a kormányzat. A tervek szerint két év alatt átlagosan 13, majd 11 százalékkal emelkedne az érintett vezetők fizetése.

A kormányszóvivő az InfoRádióban elmondta: a cél az, hogy emelkedjen az osztályvezetők, főosztályvezetők és a szakállamtitkárok fizetése, akik jelenleg a magánszférában hasonló munkakörökben dolgozóknál lényegesen kevesebbet keresnek.

Budai Bernadett kérdésre válaszolva elmondta: az érintett minisztériumi vezetők még az emelés után is csak a magánszférabeli keresetek alsó tíz százalékához zárkóznak fel, ismét a hasonló felelősségi és munkakört figyelembe véve.

A szóvivő szerint például egy szakállamtitkár keresete jelenleg bruttó hétszázezer forint körül van, míg a privát szférában kapható fizetés bruttó hárommillió forint körül mozog.

Budai Bernadett szólt arról is, hogy az emelés két év alatt valósulna meg, az első évben átlagosan 13 százalékkal, a következőben 11 százalékkal az említett minisztériumi dolgozók fizetése. Ez azt jelenti, hogy az érintettek két év múlva körülbelül 25 százalékkal kereshetnek többet, mint jelenleg.

Hanganyag: Sigmond Árpád

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Hírügynökségi jelentések szerint Izraelben megegyeztek az előző kormány leváltásának lépéseiről a változást akaró pártok. Az egy héttel ezelőtti választásokat követően kevés esély mutatkozott egy ilyen megoldásra, most mégis megtörtént. Az események hátteréről az InfoRádió Kovács Tamás egyetemi docenst, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Rendészetelméleti és Történeti Tanszékének vezetőjét kérdezte.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
KBC-vezér: Pozitív jeleket látunk Magyarországon, de ez nekünk önmagában nem elegendő

KBC-vezér: Pozitív jeleket látunk Magyarországon, de ez nekünk önmagában nem elegendő

Óvatos optimizmussal tekint Magyarországra a KBC, de a befektetési döntésekhez a politikai hangulat javulása önmagában nem elég – mondta a Portfolio-nak adott interjúban Johan Lema. A belga KBC Asset Management vezérigazgatója szerint a kiszámíthatóbb gazdaságpolitika a részvény- és a kötvénypiacot egyaránt támogathatná, a globális kamatok azonban tartósan magasabb szinten maradhatnak. A szakember úgy véli, a lakossági befektetési kedv európai elmaradásáért a pénzügyi szektor is felelős, ugyanis túl technikaivá teszi a befektetéseket. Lema arról is beszélt, hogy a KBC-nél már valódi ügyfélpénzt kezelő alapok működtetésében vesznek részt AI-modellek, a portfóliómenedzserekre azonban továbbra is szükség lesz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×