A HVG legfrissebb számában azt írja, hogy Veres János neve egyetlenegyszer sem bukkan fel a nyomozati és periratokban, annak ellenére, hogy a számlagyárosok manipulációinak éveiben ötvenszázalékos tulajdonosa, 1993 decemberéig pedig ügyvezetője volt a Bogát-Ferr Kft.-nek.
Kabai Károly és Veres János nyírbogáti fémfelvásárló cége 1991 és 1994 között is hamis számlák alapján igényelt vissza áfát - olvasható ki bírósági iratokból.
A számlagyárosok peranyagából tűnik ki, hogy 1997 előtt is lett volna mit lefülelniük Kabai és Veres cégével kapcsolatban a hatóságoknak, ha kissé rámenősebbek. A jelenlegi pénzügyminiszter 1995-ig megtartotta ötvenszázalékos tulajdonrészét.
Tanúként sem
Veres Jánosnak - mint az a HVG cikkéből kiderült - tanúként sem kellett megjelennie sem a rendőrségen, sem a bíróságon; a cégeket minden esetben Kabai Károly képviselte, rajta kívül csak alkalmazottakat hallgattak ki.
Holott a mérlegképes könyvelői oklevéllel is rendelkező, 1983-tól 1989-ig a nyírbátori termelőszövetkezet főkönyvelőjeként dolgozó Veres János - a cikkíró fogalmazása szerint - bizonyára jártasabb volt számlaügyekben, mint a nyolcvanas években nyírbátori kultúrfelelősként szocializálódott, végzettsége szerint kovács Kabai Károly.
Az Országgyűlés honlapján szereplő életrajza szerint Veres János 1990-ben adó-tanácsadói szakképesítést is szerzett.
Kabai Károly 2001-ben fél évig Nyírbogát alpolgármestere, a mostani választási ciklusban pedig tavaszi lemondásáig a nyírbátori választókerület MSZP-s alelnöke volt.
A pszichiátriáról a börtönbe
Kabai Károlyt adócsalás és más bűncselekmények miatt jogerősen három év hat hónap börtönbüntetésre ítélték. Egészségi állapota miatt halasztást kért, ám ezt elutasította a bíróság.
Ekkor a börtön helyett az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetbe vonult be, ahol a Hír Tv munkatársai találták meg. A rendőrség azóta már átszállította a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet Nagy Ignác utcai épületébe.
Megteremtette a bankhitel-alapokat
A HVG Veres Jánost írásban kérdezte az 1992 és 1994 között történtekről. A pénzügyminiszter azt közölte: 1991. december 17-én történt alapításától 1993. december 1-jéig a szóban forgó cég egyik ügyvezetője volt, tevékenysége egész pontosan abban állt, hogy a társaság bővülő finanszírozási igényeihez megteremtse a bankhitel-alapokat.
Ezután nemmel válaszolt a következő kérdésekre: Tudott-e arról, hogy a Bogát-Metálnak és a Bogát-Ferrnek számlázó nyolc fémgyűjtő kisiparos ellen adócsalás és okirat-hamisítás miatt büntetőeljárás indult? Tudott-e arról, hogy a Bogát-Ferr Kft. 1992 és 1994 között 54 846 011 forint áfát hamis számlák alapján igényelt vissza?
Arról sincs tudomása Veres Jánosnak, hogy indított-e eljárást az APEH a hamis számlák alapján visszaigényelt áfa ügyében a Bogát-Ferr Kft. ellen. Sőt, azt sem tudta megmondani, hogy vissza kellett-e fizetnie a Bogát-Ferrnek az 54 millió 846 ezer 11 forintot.
Szerző: Németh Zoltán