Infostart.hu
eur:
362.91
usd:
322.62
bux:
147474.24
2026. november 5. csütörtök Imre

Alapjaiban borítaná fel a jogrendszert Gyurcsány javaslata?

Nem lehet büntetni, ha nem tudják bizonyítani, ki volt a szabálysértő - jelentette ki az InfoRádió által megkérdezett ügyvéd. Magyar György azután fejtette ki véleményét, hogy a miniszterelnök a közlekedési szabályok szigorítását javasolta.

A tervek szerint szabálysértés esetén automatikusan az autó tulajdonosa vagy üzembentartója lenne a felelős. Jelenleg ugyanis sokan azért ússzák meg a büntetést, mert arra hivatkoznak, hogy nem ők vezették az autót a szabálysértés idején.

Magyar György szerint ugyanakkor az objektív felelősség elvének bevezetése alapjaiban rengetné meg a szabálysértési jogot.

A jelenlegi törvényi szabályozás a római kori elvekre épül, melyek alapján nem lehet büntetni azt, aki nem követett el bűncselekményt, illetve az elkövetés tényét nem tudják bebizonyítani. Az objektív felelősség bevezetéséhez a szabálysértési kódex egészét kellene módosítani - hangsúlyozta az ügyvéd.

A kormány tervei szerint egy törvénymódosítás lehetővé tenné az önkormányzatoknak, hogy saját kezelésű útjaikon maguk is mérhessenek sebességet, illetve az autópálya-matricát ellenőrző kamerákat is sebességmérő berendezéssel szerelnék fel.

Az ügyvéd kifejtette: az ellenőrző kamerák fejlesztésének nincs jogi akadálya, a törvénymódosítás viszont komoly problémákat vethet fel.

"Nagyon nagy probléma lenne, ha ezentúl minden út tulajdonosa önálló kis hatóságként lépne fel" - húzta alá Magyar György.

A szakember hozzátette: a mostani, rendőrség alatt centralizált rendszer jól működik; a közlekedésrendészet szakmailag jóval felkészültebb az egyes önkormányzatoknál és megfelelő apparátussal is rendelkezik. Jó, ha egymás munkáját segítik, de a feladatok átvétele nem indokolt.

A kamerák tudják

Az autópálya matrica meglétét ellenőrző kamerák alkalmasak a sebesség mérésére - mondta el az InfoRádiónak az Állami Autópályakezelő Zrt. szóvivője.

Winkler-Virág András hozzátette: a kameráknak ezt a funkcióját a jelenlegi jogszályok szerint nem használhatják.

Hanganyag: Rezsek Gyõzõ

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Hírügynökségi jelentések szerint Izraelben megegyeztek az előző kormány leváltásának lépéseiről a változást akaró pártok. Az egy héttel ezelőtti választásokat követően kevés esély mutatkozott egy ilyen megoldásra, most mégis megtörtént. Az események hátteréről az InfoRádió Kovács Tamás egyetemi docenst, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Rendészetelméleti és Történeti Tanszékének vezetőjét kérdezte.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Tisza-kormány: egyre nagyobb port kavarnak az ügynökakták, új vezető a légi közlekedés élén

Tisza-kormány: egyre nagyobb port kavarnak az ügynökakták, új vezető a légi közlekedés élén

Sorra kerülnek elő ismert nevek az ügynökakták kereshetővé tétele után, miközben az elszámoltatás több szálon folytatódott. Nyomozás indult Navracsics Tibor minisztériumának egy 1,8 milliárd forintos támogatása miatt, a nyomozók iratokat foglaltak le a Külügyminisztériumban, Bús Balázs letartóztatását pedig december 25-ig meghosszabbították. A parlament a kisnyugdíjakról, az adókról és a kamarai hozzájárulásról vitázott, miközben megjelentek az Otthon Start kifutásának átmeneti szabályai és az új panelprogram részletei.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×