Infostart.hu
eur:
362.35
usd:
321.78
bux:
0
2026. november 5. csütörtök Imre

"Miért baj, ha egy képviselő polgármester?"

Vita van a koalíciós pártok között, de még a szocialista párton belül is arról, hogy jó-e, ha a parlamenti képviselők főállásban végzik a munkájukat. Az MSZP frakcióvezetője szerint konszenzus van abban, hogy szükség van a változtatásra, Battonya szocialista polgármestere ugyanakkor nem érti, hogy miért összeférhetetlen, ha egy képviselő polgármester is. Az SZDSZ szigorítana, de nem annyira, mint a kormányfő.

A miniszterelnök a szocialista frakció kedd esti ülése után cáfolta azokat az értesüléseket, mely szerint nem egyeztetett a közélet megtisztítását célzó hét pontról a képviselőcsoporttal.

A szocialista honatyák állítólag rosszallásukat fejezték ki emiatt, Lendvai Ildikó frakcióvezető viszont az InfoRádiónak azt mondta, konszenzus van abban, hogy változtatni kell. "Egyetértettünk azzal is, hogy a miniszterelnök által felsorolt hét területen új szabályzásra van szükség, ebben magunk is részt akarunk venni, sőt, lehet, hogy a hétpontos javaslat felduzzad, mert lesznek saját javaslataink is" - hangsúlyozta Lendvai Ildikó, aki nem cáfolta, hogy nagy vita alakult ki a parlamenti képviselők összeférhetetlenségét szabályozó törvény szigorításáról.

Karsai nem érti

Ezt bizonyítja, hogy Battonya szocialista polgármestere érthetetlennek nevezte a kormányfő javaslatát. Karsai József azt mondta, ő el tudja látni mindkét feladatot. "Másfél éve a miniszterelnök úr arra biztatott mindenkit, hogy vegyen részt aktívabban a helyi politikában, és igenis induljon el polgármesternek, mert jobban láthatják a települések problémáit, és jobban tudnak dönteni a parlamentben. Meglepődve tapasztaljuk, hogy minden előzetes hírrel szemben, hogy ez most már összeférhetetlen. Mitől lenne az?" - tette fel a kérdést.

SZDSZ: Orvos igen, polgármester nem

Az SZDSZ egyetért azzal, hogy szigorítani kell az összeférhetetlenségi szabályokon, de nem támogatja a főállású képviselő ötletét. Horn Gábor, a liberális párt ügyvivője szerint egy képviselő nyugodtan lehetne orvos vagy tanár, polgármester vagy cégvezető viszont nem. "Vannak olyan érdek-összeütközések, ami alapján ezt a lépést meg kell tenni. Egy parlamenti képviselőnek az ország érdekeit, és nem a saját városa létező és valós érdekeit kell képviselnie" - vélekedett Horn Gábor, aki szerint több mint 100 parlamenti képviselő van, aki önkormányzati munkát is végez, ez pedig szerinte lassan ellehetetleníti a parlamenti munkát.

Az SZDSZ kedden bejelentette, hogy ötpárti egyeztetésre van szükség a kérdésben, ezt az MSZP frakcióvezetője is támogatta.

Hanganyag: Nagy Tamás

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Ügynökakták: sorra reagálnak az érintett ismert emberek

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Elsöpörték Trumpot: merre indulnak innen a tőzsdék?

Elsöpörték Trumpot: merre indulnak innen a tőzsdék?

Viktor Athénból nemcsak történelmi és futballélményekkel tért vissza az Invest stúdiójába, hanem egy tőkepiaci tanulsággal is: Görögország a válságok után látványosan visszatért a befektetői térképre. Áronnal megnézték, hogyan lett az egykori államcsőd-közeli országból az elmúlt évek egyik izgalmas tőzsdei sztorija, és hogyan kerül egy Coca-Cola-palackozó cég a görög index egyik legfontosabb szereplői közé. Innen fordulunk rá az amerikai félidős választások piaci következményeire, különösen arra, hogy a politikai fordulat miként érintheti az adatközpont-építéseket és az AI-részvények körüli hangulatot. Szó lesz az Anthropic készülő IPO-járól is, amely az AI-korszak egyik legnagyobb tőzsdei mérföldköve lehet, emellett beszéltek a Ferrari és a Porsche eltérő luxusstratégiájáról, a kínai tőzsdei beavatkozások tanulságairól, a Binance körüli kriptós incidensről, és az OTP paraguayi befektetéséről is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×