Infostart.hu
eur:
363.03
usd:
323.33
bux:
147585.43
2026. november 5. csütörtök Imre

Kemény SZDSZ-es kritika Demszkynek "machiavellizmusa" miatt

A liberális gondolkodás fennmaradásához Budapesten 2010 után is liberális főpolgármesterre van szükség, ezért a fővárosi SZDSZ-nek mielőbb meg kellene találnia Demszky Gábor utódját - jelentette ki Bőhm András, a párt fővárosi és országgyűlési képviselője.

A párt fővárosi frakcióját a múlt őszi választásokig vezető politikus az Index hírportálnak adott hétfői nyilatkozatát megerősítve leszögezte, hogy Demszky Gábor "utóbbi évekbeli főpolgármesteri teljesítménye, machiavellista hatalomgyakorlása" rossz fényt vet az egész pártra.

Ez a fővárosi politika könnyen "az SZDSZ végzetét okozhatja, mert ha csak kevesen is fordulnak el tőlünk, az már veszélybe sodorhatja a parlamentbe kerülésünket" - szögezte le.

Bőhm András úgy véli, hogy a fővárosi liberális politika mára elveszítette korábbi hitelét.

Ez jórészt a múlt őszi "felelőtlen kampányígérgetési dömping" következménye. Pedig ekkor már tudott volt, hogy a parlamentben a koalíciós pártok népszerűtlen, megszorító intézkedésekről határoztak - tette hozzá.

Mint mondta, ebben a helyzetben megújulásra lett volna szükség a városvezetés, a főpolgármester munkájában.

Ehelyett azonban a főpolgármester 16 éve ugyanazt teszi, és csupán néhány új embert helyezett el a frakcióban. Ez a helyzet előrevetítette azt a működési modellt, amelyben "a hatalmi, vagy akár a személyes szempontok felülírják a közpolitikai prioritásokat éppúgy, mint az értékvezérelt, a kiszámítható és a demokratikusan elkötelezett politikát" -vélekedett Bőhm András.

Elkeserítő dolog azt látni, hogy Budapest, "a liberális fellegvár" lassan a demokratikus deficit megtestesítője lesz - jegyezte meg.

Bőhm András szerint jól példázza ezt az a jogsértő mód, ahogy a gyülekezési jogot próbálta korlátozni a városvezetés. E szabályozást az Alkotmánybíróság eltörölte ugyan, de Budapest szégyenfoltjaként a traktorral való behajtást tiltó táblák még mindig az utcákat csúfítják.

Hasonlóképpen demokráciadeficitet jeleznek szerinte a közműcégek vezetésében, igazgatóságaiban megvalósított idei váltások, amikor pályáztatás nélkül, az ellenzék kizárásával döntöttek "esetenként ismerősök, szomszédok kinevezéséről".

A liberális politikus súlyos problémának tartja, hogy jelenleg a fővárosi önkormányzatnál szűk körben dőlnek el a dolgok, az SZDSZ pedig csak utólag szembesül a problémákkal.

Átláthatóságra, demokratikus döntéshozatalra van szükség, szemben a mai helyzettel, amikor a legfontosabb döntések kikerülik a Fővárosi Közgyűlést. A demokráciát, a liberalizmust sértő eljárásnak tartja a politikus azt is, hogy a közgyűlés elé kerülő előterjesztéseket gyakran az ülés reggelén kapják meg, ami "szimpla gombnyomogató géppé" minősíti át a képviselőket.

A közgyűlésben mára mindennapossá váltak az újraszavazások, az, hogy "vállalhatatlan módon addig szavaztat" egy kérdésről a városvezetés, míg az előterjesztőnek tetsző eredmény nem születik - mondta Bőhm András.

"Mi pedig ott ülünk a liberális padsorokban, és szégyelljük magunkat" - jegyezte meg.

Hozzátette: nem véletlen, hogy olyan fontos kérdésben, mint például a stratégiai vagyon (ELMÜ) eladása, nem szavazta meg a városvezetés javaslatát. Hiányzott ugyanis a hatástanulmány, a szakmai vita és a meggyőző érv.

Bőhm András hangsúlyozta, hogy "a rendszerváltó Demszky Gábor" a magyar politikai élet emblematikus alakja. Mint mondta, mára azonban úgy tűnik, hogy Demszky "korábbi liberalizmusa sokszor hátrébb szorul, machiavellista hatalomgyakorlása pedig illúzióromboló".

A politikus ezzel összefüggésben úgy véli, hogy "a politikai lojalitás nem lehet azonos a szervilizmussal".

Ezért "ha szégyelljük magunkat egy tervezett döntés miatt, akkor nem szabad lojalitásból gombot nyomunk" - szögezte le.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×