Infostart.hu
eur:
363.14
usd:
322.95
bux:
148013.24
2026. november 5. csütörtök Imre

Átadták a Pro Turismo Díjakat

Az idén tizenketten kaptak Pro Turismo Díjat kiemelkedő turisztikai tevékenységük elismeréseként.

A kitüntetéseket átadó területfejlesztési és önkormányzati miniszter hangsúlyozta: a készülő turizmustörvény - egyebek mellett - meghatározza majd a munkamegosztást az ágazatban az állam és az önkormányzatok, illetve az üzleti szféra között.

Bajnai Gordon bejelentette, hogy a közeljövőben 90 milliárd forint értékű turisztikai fejlesztési pályázatot ír ki a tárca.

A területfejlesztési és önkormányzati miniszter hozzátette: a jövő évi költségvetés tervezte alapján több pénzt fordíthatnak Magyarország marketingjére.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Hírügynökségi jelentések szerint Izraelben megegyeztek az előző kormány leváltásának lépéseiről a változást akaró pártok. Az egy héttel ezelőtti választásokat követően kevés esély mutatkozott egy ilyen megoldásra, most mégis megtörtént. Az események hátteréről az InfoRádió Kovács Tamás egyetemi docenst, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Rendészetelméleti és Történeti Tanszékének vezetőjét kérdezte.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×