Infostart.hu
eur:
362.38
usd:
321.8
bux:
0
2026. november 5. csütörtök Imre

Gyurcsány a Zuschlag-ügyről: "Az lett volna a furcsa, ha tudunk róla"

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, egykori ifjúsági és sportminiszter egy televíziós interjúban a Zuschlag-ügy kapcsán azt mondta: nem tudott arról, hogy az általa vezetett tárcánál fiktív alapítványoknak fizettek volna ki jelentős pályázati támogatást, úgy, hogy azzal a szervezetek nem tudtak elszámolni.

"Az lett volna a furcsa, ha tudunk róla" - jelentette ki a kormányfő, hozzátéve: a tárca több ezer pályázatot bírált el pozitívan, és fizetett ki az igénylők számára összegeket. A pályáztatást háttérintézmények intézték, hozzá pedig több száz döntést tartalmazó akták érkeztek, amelyekben egy-egy pályázat csak egy sorban volt leírva - mondta a miniszterelnök a TV2 reggeli műsorában.

A miniszterelnököt kedden este tanúként hallgatta ki a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség, erről azonban csak éjjel fél egykor adott tájékoztatást a távirati iroda. A kérdésre, hogy miért a napilapok lapzártája és az esti híradók után jelent csak meg a közlemény, Gyurcsány Ferenc azt mondta: a kihallgatást késő éjszaka tartották, mert korábban programja volt. "Ha mondok valamit, politikai nyomást gyakorlok, ha nem, akkor titkolózom" - tette hozzá annak kapcsán, hogy az ügyben az ellenzék politikai nyomásgyakorlással vádolta.

Elmondta azt is, hogy az ügyészség a minisztérium pályáztatási gyakorlatáról kérdezte.

"Először akarja egy kormány, hogy kiderüljön az igazság"

A riporter politikai felelősségét firtató kérdésére Gyurcsány Ferenc azt mondta: az elmúlt 17 évben először történik meg, hogy a kormány egy gyanús ügyben azt akarja, hogy kiderüljön az igazság.

Gyurcsány Ferenc 2003. május 19. és 2004. október 4. között töltötte be a gyermek-, ifjúsági és sportminiszteri tisztséget.

A Szegedi Városi Bíróság pénteken harminc napra előzetes letartóztatásba helyezte Zuschlag Jánost, akit a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan, üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett csalással gyanúsít egyesületek és egy alapítvány által szabálytalanul felhasznált költségvetési támogatásokkal kapcsolatban.

Rutinvizsgálattal kezdődött

A Zuschlag-ügyben a nyomozás egy rutinvizsgálat után indult, amelynek következményeként 2005-ben a Kiskunhalasi Városi Ügyészség indított vizsgálatot, számviteli fegyelem megsértésének alapos gyanújával, több alapítvány és egyesület pályázatokon nyert pénzeinek felhasználása miatt. A nyomozás során kiderült, hogy a vizsgált egyesületek és alapítványok mintegy 50 millió forint pályázaton nyert pénz "rendeltetésszerű használatával" nem tudnak elszámolni.

Zuschlag János az MSZP Bács-Kiskun megyei területi szövetségének ügyvezető elnöke, a megyei közgyűlés tagja, Kiskunhalason önkormányzati képviselő, a szocialista párt kiskunhalasi szervezetének elnöke. A szocialista párt elnöksége és megyei vezetése felszólította a politikust, függessze fel párttagságát és mondjon le választott tisztségeiről.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Ügynökakták: sorra reagálnak az érintett ismert emberek

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×