Infostart.hu
eur:
362.27
usd:
321.65
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

A kormány új prioritása: az oktatás és a kultúra

A miniszterelnök szerint az oktatás és a kultúra lesz a kabinet elsőszámú társadalompolitikai prioritása. Gyurcsány Ferenc "A közoktatás megújítása" című konferencián azt mondta: az Oktatási és Gyermeksegély Kerekasztal által hamarosan kidolgozandó koncepció lesz a kabinet nemzeti oktatási programja.

Az oktatás és a kultúra fejlesztésére helyezi a jövőben a hangsúlyt a kormány - jelentette be a miniszterelnök A közoktatás megújítása című konferencián. Gyurcsány Ferenc nyitóelőadásában azt mondta: az oktatás nemzeti ügy, és az ország jövője múlik rajta.

A miniszterelnök szerint ma Magyarországon minden 4., 5. gyermek szakma nélkül kerül ki az iskolarendszerből, és egy közelmúltbéli OECD felmérés szerint a magyar felsőoktatásban igencsak tükröződik a hallgató családi háttere.

Gyurcsány Ferenc azt mondta: a magyar oktatási rendszer emellett növeli a társadalmi különbségeket és a szegregációt is, és nem érvényesül a szabad iskolaválasztás. Úgy fogalmazott: a szabad iskolaválasztásból szépen lassan az iskolák szabad gyermekválasztása lett. Elindul egy komoly differenciálódás nem tehetség, tudás, adottság, hanem társadalmi háttér alapján - tette hozzá.

A kormányfő szerint nem megoldás az oktatási költségvetés radikális emelése, az oktatás nemzeti üggyé válása viszont azt jelenti, hogy a kormányzati ciklus második felében pedagógiai fejlesztőprogramok indulhatnak.

A konferenciát szervező Oktatási és Gyermeksegély Kerekasztal majdnem fél éve működik, feladata pedig, hogy kidolgozzon egy hosszú távú nevelési koncepciót. Az erről szóló Zöld Könyv várhatóan konkrét megoldásokat nyújt majd a szegregáció csökkentésére, az alapkészségek fejlesztésére, a gyermekszegénység felszámolására és a szabad iskolaválasztás problémájára.

Hanganyag: Nagy Tamás

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×