Infostart.hu
eur:
362.3
usd:
321.76
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

A Bükk, a Vatikán és a kiotói egyezmény

Egy magyar-amerikai vállalat a nyáron vállalta, hogy a Bükki Nemzeti Park mellett 7 ezer hektáron erdőt telepít, amivel megváltja a Vatikán szén-dioxid kibocsátását. A kibocsátás-csökkentés és a kvótákkal való kereskedés tehát Magyarországnak erdőket jelent.

A KlímaFa Kft. azért alakult, hogy erdők telepítésével váltsa ki más országok szén-dioxid kibocsátásának egy részét. Elsőként a Vatikánéval teszik ezt karitatív alapon, a világ legkisebb államának kibocsátása ugyanis 7 ezer hektárnyi erdő telepítésével is megváltható.

Hogy hogyan lehetséges mindez? Úgynevezett klímaerdők telepítésével. Az erdők állami tulajdonba kerülnek, és szigorúan védettek. Azaz amikor már nem lesz szükség az erdő rendezésére - ehhez nagyjából 20 évre van szükség - a területen nem folyhat fakitermelés.

Azt a Kiotói Jegyzőkönyv is elismeri, hogy fák megkötik a szén-dioxidot. Erdőtelepítéssel tehát be lehet szállni a kvótakereskedelembe.

Mivel a kibocsátott káros anyag nem áll meg az országhatároknál, hanem másokat is szennyez, a jegyzőkönyv értelmében nem feltétlenül annak az országnak kell ellensúlyozni a kibocsátást, ahol a szén-dioxid keletkezik.

A fák tehát megkötik a káros anyagokat - egy hektárnyi fa 60 év alatt 1000 tonna szén-dioxidot - az erdőtelepítők pedig kereskedhetnek a megkötött szén-dioxid kreditekkel. Így térül meg a faültetés ára.

Magyarországnak az Európai Uniós csatlakozás után 1 millió hektárral kell csökkentenie a mezőgazdasági termelésbe bevont területek nagyságát. A KlímaFa Kft. alapítói szerint ezek a területek alkalmasak lennének új erdők kialakítására.

Gazdag Dávid ügyvezető elmondta: Magyarország kibocsátását nem kell megváltani, mivel az ország csaknem 10 millió tonnával kevesebbet bocsát ki a megengedettnél.

A program keretében elsőként Tiszakeszi gazdagodik egy erdővel. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei település határában lévő terület a Bükki Nemzeti Parkhoz tartozik.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×