Infostart.hu
eur:
362.28
usd:
321.64
bux:
0
2026. november 5. csütörtök Imre

A fővárosi lakások kétharmadában már fűtenek

A budapesti távfűtéses lakások közel kétharmadában már be kellett indítani a fűtést - tájékoztatta az InfoRádiót a Főtáv szóvivője. Balog Róbert szerint a rapszodikus időjárás miatt naponta 200 és 400 forint között van a fűtés lakásonkénti költsége.

Jelenleg 138 ezer budapesti lakásban fűt a Főtáv - mondta az InfoRádiónak a cég szóvivője.

Balog Róbert kiemelte: az első igénylések már szeptember elején megérkeztek, így szeptember 5-én 500 lakásban indították be a távfűtést.

A Főtáv szóvivője közölte, fel voltak készülve arra, hogy ilyen korán be kell indítani a fűtést, és készen álltak a rendszerek, de hatezer fővárosi háztartásban a fogyasztói rendszerek felkészületlensége miatt nem tudták elkezdeni a fűtést.

A hőközpontokban automatikus szabályozók működnek, amelyek érzékelik a külső hőmérsékletet, és csak akkor indul be a fűtés, ha lehűl az idő - tette hozzá Balog Róbert.

A szóvivő elmondta: a távhőszolgáltatásért az elfogyasztott energia alapján kell fizetni, aminek értéke a mostani időjárás mellett lakásonként napi 200-400 forint.

Ha valaki azt szeretné, hogy a lakásában elindítsák a fűtést, azt a közös képviselőnek, vagy a fűtési megbízottnak kell jeleznie, valamint egy zöld számon jelezheti a Főtávnak - közölte Balog Róbert.

Hanganyag: Nagy Tamás

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Recseg-ropog a szlovák kormánykoalíció

Recseg-ropog a szlovák kormánykoalíció

Felkavarta a szlovák belpolitikai életet a parlamenti többség körüli bizonytalanság. Az „átülések”, frakcióközi átrendeződések kapcsán Robert Fico miniszterelnök kijelentette, mindent meg kell tenni, hogy a jelenlegi választási ciklus rendes időben, 2027-ben érjen véget. Az ellenzéki pártok szerint a kormánykoalíció már elveszítette többségét, ezért előrehozott választást követelnek.

Ügynökakták: sorra reagálnak az érintett ismert emberek

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Újraindulnak az amerikai fegyverek, alakul a szuperhatalmi csúcstalálkozó - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Újraindulnak az amerikai fegyverek, alakul a szuperhatalmi csúcstalálkozó - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

A demokrata többségú Kongresszus Donald Trump elnök ellenállása mellett is újraindíthatja a fegyverszállítmányokat Ukrajnának. Alakul a Putyin-Trump-Hszi csúcstalálkozó, közben Amerika is tárgyal Ukrajnával és dolgoznak egy újfajta biztonsági rendszer kialakításán. A donyecki fronton a helyzet alig változott érdemben az elmúlt napokban, Harkivben Kupjanszkot, Zaporizzsjában Ternuvatyét szorongatják az oroszok. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború csütörtöki eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×