Infostart.hu
eur:
362.23
usd:
321.58
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Változások az adó 1 százalékának felajánlásában

Egységesíti az adó 1 százalékának felajánlási határidejét a kabinet. Így jövő évtől május 20-ig lehet majd rendelkezni az összegről.

Budai Bernadett kormányszóvivő elmondta: 2008-tól minden adózónak május 20-ig lesz lehetősége arra, hogy a kétszer egy százalékról rendelkezzen.

A szóvivő szólt arról is, hogy az adminisztrációs terheket enyhíti a közzétételi kötelezettség módosítása; eszerint a jövőben ingyen megjelentethetik elszámolásukat a civil szervezetek a Szociális és Munkaügyi Minisztérium honlapján.

Budai Bernadett hangsúlyozta: az átláthatóságot erősíti, hogy az új szabályok szerint a civil szervezeteknek meg kell határozniuk, mekkora összeget fordítanak működésre, illetve főbb céljaik megvalósítására.

A kormányszóvivő szólt arról is, hogy az idén 1,6 millióan rendelkeztek adójuk egy százalékáról, ez 14,4 milliárd forintot jelent, amelyet 27 és fél ezer szervezet között osztanak szét.

Budai Bernadett hozzátette: a módosítás után - a becslések szerint - 100 ezerrel növekedhet a felajánlók száma.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×